Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. (Székesfehérvár, 1989)

Tanulmányok - Szita László: A törökellenes felszabadító háború Kelet-Dunántúl térségében 1685 – 1688

Nagyon sokszor leegyszerűsítjük a hadjáratok e kérdését, és az irodalomban úgy is jelenik meg, hogy pl. Lotharingiai Eszéket, majd Belgrádot akarja, Max Emánuel Egert, majd Temesvárt stb. Az 1687. évi bécsi haditanács naplóját, majd hasonlóképpen az 1688. évi birodalmi haditanács jegyzőkönyvét tanulmányozva (az utóbbin Miksa Emánuel vett csak részt Lotharingiai betegsége miatt), két kérdésben nem volt vita, mert császári parancsot tárgyalt, amelynek mindig is a tábornokok 90° ()-a teljes és ellentmondás nélküli híve volt. Az egyik cél Belgrád elfoglalása, amelyet úgy kell végrehajtani, hogy mindent amit tervezni lehet és amit nem lehet tervezni az időjárás és a felvonulás elhúzódásának váratlan okai miatt, sőt a felvonulások és hadtestek összevonások objektív akadályai miatt, alá kell rendelni . . ." Kétségkívül 1687-ben és 1688-ban is valamennyi vezénylő tábornok egyetértett abban, hogy olyan erőket kell ,, . . . szeparálni az előrenyomulás során, amelyek mind Székesfehérvár körül, mind pedig Kanizsa és Sziget térségében olyan operációkra képesek, amelyek, ha nem is alkalmasak a nevezett helyek blokádjának maradék nélküli tartós idejű felhasználására, de arra mindenképpen megfelelnek, hogy laza blokáddal nehezítsék ezek helyzetét, s azt mindenképpen megakadályozzák, hogy a Duna jobb partján előrenyomuló seregeket mozgásukban lelassítsák . . ." Tehát a hadászati tervekben a haditanács szükségszerűen mindig gondolt Székesfehérvár, azaz Kelet-Dunántúl területének biztosítására, hasonlóképpen Délkelet-Dunántúlra is. Nincs szó azonban arról, hogy az igen éles ellentétek, amelyek jellemezték a hadműveleti részletkérdésekben Lotharingiai Károlyt, külösen pedig Badeni Lajost, de jellemző módon Max Emánuelt is, a nevezett helyek visszafoglalását nem kívánták és nem támogatták volna. A haditanácsban elfoglalt álláspontjuk részleteiben azonban a magyarországi hadszíntéren változást szenved. Pl. 1687-ben a májusi haditanács ülésén még teljes az összhang. „Kint a terepen" már lényeges különbségeket képviselnek. Lotharingiai a következőképpen foglalt állást, ez naplójában is megtalálható, tehát igen komolyan foglalkoztatta: ,, . . . Buda elfoglalása és a császár őfensége hatalmába kerülése nagyjelentőségű . . , ehhez azonban hozzá kell tenni, mely tényezők zavarnak minket. Ezek közül első helyen Székesfehérvár áll. Véleményem szerint ezt a lehető leggyorsabban meg kell támadni, mivel a Duna és a folyók a szállításnál döntő tényezőknek fognak bizonyulni, amelyen élelmiszert, gyalogságot és az ostromokhoz szükséges minden felszerelést lehet szállítani. . . Fehérvárt, mint török támaszpontot el kell foglalnunk, mert sohasem lehet ennek elfoglalása nélkül biztonságosan előrenyomulnunk ..." Egyes nézetekkel szemben, mint amilyet pl. maga a haditanács elnöke is képviselt, Lotharingiai lényegesen rugalmasabb volt. Hozzátette a tanácsülésen, hogy ha a gyülekezés, a csapatok egyesülése lassan megy végbe, mindezeket kockáztatva nem szükséges Székesfehérvár elfoglalását előtérbe bocsájtani..." Másutt egy alkalommal meg is indokolta. A helyőrség négy és fél ezrednyi, amelyet a felvonuláskor az oldalvéd három ezrednyi, légfőképpen dragonyosokkal felmorzsolhat, de ennél csak kevesebb támadó-