Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)
Kultúra
30 krajcár értékű munkát végzett a városnak. Ebben az évben három könyvkötőlegény is volt a városban. Sem Polatschek, sem Rader nem támogatták, hogy a könyvkötőlegények mester jogot nyerjenek. 231 Könyvkereskedés nyitásáért a Vigánd-testvérek, soproni könyvárusok folyamodtak. Ezt azonban csak Rader Lajos könyvkötő tudta megvalósítani, aki Lang István könyvkötő özvegyét vette el. 1818-ban kapta meg a letelepedési engedélyt és négy év múlva már könyvkereskedést akart nyitni. Polatschek Károly véleménye szerint azonban ,,a másik, sőt régibb könyvkötőmester károsodása nélkül nem lehet a kívánt kereskedés felállítása, ezért nem lehet megengedni". Rader ebbe bele nem nyugodván, kérését megújította. A helytartótanács még az év (1822) szeptemberében megengedte neki a könyvekkel való kereskedést, ,,d.e a cenzúra óvásait be kell tartania". A tanács a leiratot „Rader és a helybeli cenzuráló úr tudományára" hozta. Ezzel létrejött Fehérvár első könyvkereskedése. 232 Rader e mellett könyvkötői tevékenységet folytatott, a város számára könyveket szerzett és kötött be (1832-ben pl. hat képet az uralkodóról). 1834-ben a Kereskedő Társulat kérte a tanácsot: tiltsa meg, hogy Rader papírt, ceruzát, pecsétviaszt és hasonlókat áruljon. Rader erre azt felelte, hogy „ezt elidősödött szokás mellett, háborgatás nélkül eddig is tette". 233 Rader a könyveit Geibl Károly pesti könyvárustól hozta. 1848-ban ő szerezte be Landerer és Haeckenast nyomdából az 1847/48. évi törvénycikkek 300 példányát a város számára, azzal a céllal, hogy azt a népnek olcsón árulják (7—8 krajcárért). 1845-ben egy másik könyvkereskedő, Reizbach János a helytartótanácstól kapott engedélyt. 23 ' 1 A könyvtárak történetéről Sulyok János kiváló munkája után nem sok hozzátenni valóm lehet. Mindössze annyit említek meg, hogy Ybl József kereskedő 1818-ban engedélyt kért, hogy „a cenzúra által megengedett könyveket a helybeli közönségnek bérért kölcsönözhesse". A magistratus a kérést a helytartótanácshoz terjesztette fel, amely az „olvasó könyvtár" felállítását annak ellenére sem engedélyezte, hogy a városnak semmi ellenvetése sem volt. 233 Cenzúra, nyomda A cenzúra első jelentkezésével Fehérvárott 1786-ban találkozunk, amikor a felsőbb hatóság elrendelte: „Imádságkönyveket, egyházi naptárakat csak a püspök láttamozása után lehet kinyomtatni". A város ekkor könnyű helyzetben volt, mert azt válaszolhatta, hogy „könyvnyomtatás nem lévén, így ez nem aktuális". 1788—1793 között több könyv utáni nyomozásra, esetleg a könyv elkobzására hívta fel a helytartótanács a város figyelmét. Így pl. Steidel professzornak, az állapotos, szülő és gyermekágyas nők magatartásáról szóló könyvére; vagy Miliőt abbé: A világnak közönséges története című könyvére. A városi kapitány azonban ezekből egyetlen példányt sem talált. Megtiltotta a helytartótanács 1792-ben a Strassburgi Kurierből való novellák utánnyomását. A tanácsi elintézés: „A városban nyomda nem lévén, ad acta kel tenni." 230 Lényegesen megváltozott a helyzet 1806 után, amikor már Szammer Mihály nyomdája működött a városban. Ennek a cenzúráját — a helytartótanács hozzájárulásával — a belvárosi plébános vállalta el. 237
