Kállay István: Fehérvár regimentuma 1688-1849. A város mindennapjai - Fejér Megyei Történeti Évkönyv 18. (Székesfehérvár, 1988)

Bevezetés

át a három városkapu kulcsát és őrzését. 1704 januárjában — a polgárok és a városban lakó nemesek —< „kongresszust" tartottak. Űgy döntöttek, hogy behódolnak a kurucoknak, és ebből a célbői küldöttséget menesztettek Pápára. Onnan január 14-én Károlyi Sándor generális protekciójával tértek haza. A kurucok két nap múlva vonultak be a városba. 1704 január végén a kuruc helyőrséget Buda alá rendelték, a város védelme Meszlényi János felkelő csapatára maradt. Március 2-től a parancsnok Esterházy Dániel lett, de ebben az időben a város csaknem őrizetlen maradt. Március végén Károlyi Sándor elmenekült a Dunántúlról, s ez a város sorsát is megpecsételte. Heister császári generális 1704. április 9-én vonult be Fehérvárra. A kurucok 1704 őszétől szoros blokádot vontak a város köré, ami a lakossági ellátást igen megnehezítette. A kurucok Csíkvár, Palota, Pákozd és Pátka felől ellenőrizték a Fehérvár felé irányuló forgalmat, úgyhogy csak ritkán jutott be élelem a városba. A szabadságharc utolsó évében (1711) pestisjárvány volt Székesfehérváron. A lakosság becsült lélekszáma 1715—1720-ban 5000 körül lehetett, de 60—70 év alatt a népesség csaknem a négyszeresére nőtt: 1777-ben és 1785-ben 11 000—11 500 fő. A város a viszonylag egyenletes fejlődését az ősi alapokra visszanyúló igazgatási szerepének is köszönhette. A városi, a megyei és az egyházi hivatalok mellett vámhivatal, császári, katonai élemlezési (gabona-) hivatal, fegyvertár is működött. Rangsorban a történelmi Magyarország legjelentősebb városai között, a 10—ill. helyen találjuk.