Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Farkas Gábor – Somkuti Éva: Kajászó

állapotban lévő falait. A faluban lévő katolikus közbirtokosok tiltakoztak a lebontás miatt, és egy ideig meg is akadályozták a kövek elhordását. A katolikusok érve a kövek újbóli felhasználása ellen az volt, hogy a templom egykor a katolikusoké volt, így ahhoz a református lakosságnak nem lehet tulajdonjoga.

44 A református templomot 1802—1811 között építették, 1812-ben pedig a belső felszerelését szerezték be.

45 * A XVIII—XIX. század fordulóján a nemesi közbirtokosság és a jobbágyság, de a közbirtokosság között is gyakori az ellentét. A társadalmi feszültség a vagyonosabb közbirtokosok és jobbágyaik, illetve zselléreik között volt. A nemesi közbirtokosok között vezető szerepe volt Andrássy János tábornoknak, aki 1795 táján költözött Szentpéterre, továbbá Andrássy Ignácnak. Nagyobb birtoka volt itt Jablonczai Petes Jánosnak, Szentpéteri Istvánnak, Takáts Sándornak, de Jankó József, Jankó János, Kutas István, Kutas Zsigmond, Vörös Antal, Vörös Ferenc, Peötz Ignác, Hollósy János, Magay Dániel, Barasso Péter és három tesvére csak egy nemesi telket bírtak. A falu hivatalos vezetői, az elöljárók és a lakosság egy része között, — különösen az úrbéres terhek behajtása miatt — volt összeütközés. 1777 végén egy éjszaka szentpéteri lakosok megtámadták a bíró házát. Csizmadia János fia a bírót hajánál fogva rángatta ki a házból. A vármegye szolgabírót küldött Szentpéterre, és az éjszakai támadókat a börtönbe hurcoltatta.

46 1793-ban Jankó és Peötz közbirtokos urak az urbarialis földekből és a legelőből saját földjeikhez csatoltak bizonyos részeket. A közbirtokosok a saját földjeiket árkokkal vették körül, és eközben csatoltak földjeikhez úrbéri illetőségeket. A szántóföldekből akkora terület került a nemesi közbirtokosokhoz, hogy azokon egy-egy kereszt búza megtermett; a legelő pedig jóval nagyobb volt. A legelőért a jobbágyság rendszeresen fizette a bért a nemesi közbirtokosságnak, bár megjegyzik, hogy a legelőt a közbirtokosokkal közösen használták.

47 A következő évben Szentpéteren, Pettenden, Baracskán pusztító erejű marhavész uralkodott. A közbirtokosságnak bizonyos közterheket viselniük kellett. Minden hetedik évben kellett a közbirtokos családoknak kisbírót tartani. 1794 tavaszán a Hollósy családnak kellett volna kisbírót állítani, de ennek aí közbirtokos nem tudott eleget tenni; mivel anyagi ereje erre nem volt. A Hollóssy család arra hivatkozott, hogy jobbágya nincs, így nem tud kijelölni olyan egyént, aki a kisbírói tisztséget el tudná látni. A kisbírók egyébként Szentpéteren a közbirtokosoiknak és azok jobbágyainak közvetítette a hatósági rendelkezéseket.

48 Nemes Kutas István a községben 1803 őszén kovácsműhelyt létesített. A műhelyt azonban olyan helyen építette meg, hogy igen könnyen tűzvészt hozhatott volna az egész falura. A vármegyei hatóság a helybeli nemesi közbirtokossággal együtt a műhely lebontását követelte. Kutas István kérte a szolgabírót, hogy a műhely működését 1803—1804 telén engedélyezze, mert lebontását 1804 tavasz elején elvégzi.

49 A Kutas család másik ágához tartozó Kutas Zsimond az egyik kajászószentpéteri jobbágytól, Köntös Mártontól elvette a szőlőt. Köntös panaszkodott a vármegyénél, hogy a szőlő után a járandóságot mindig pontosan teljesítette, és ennek ellenére megtörtént az ingatlan elbecsülése. A községi elöljárók a szőlő értékét 130 forintra becsülték, de Kutas Zsigmond a jobbágynak csak 100 forintot adott a szőlőért, és nem volt haj-