Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Kurucz János: Kincsesbánya

Pálné, Magyar Mihályné, Nagy József, Nagy Józsefné, Nagy Béla, Berki Béláné, Kertész Klára, Boros Jánosné, Fekete Györgyné, Bolváry Gellért, Bolváry Gellértné, Németh Lajosné, Hiller Júlia és Tálas Lászlóné. 1976-ban modern művelődési ház átadására került sor az iskola szomszédságában. Az intézmény vezetője Say István lett. 1977-ben a művelődési házhoz az iskola és az intézmény közös udvarán 600 nézőhelyes szabadtéri színpadot alakítottak ki. A Községi Tanács VB elnökévé 1974-től Nagy Istvánnét választották. A szakigazgatási szerv munkáját, gazdálkodási lehetőségeit továbbra is a község egyedi körülményei határozták meg az 1970-es évek végéig. A bányatelepülés határában termelőszövetkezet nem üzemelt, a lakosság háztáji területekkel így nem rendelkezett. A kisegítő gazdaságokra hajló családok igényeinek kielégítésére a Bélfeldolgozó Üzem melletti területen 2 hektár 2073 m

2 művelésre alkalmas földet vett át a tanács a Fehérvárcsurgói Termelőszövetkezettől 1978-ban. Itt helyi lakosok 150—200 m

2-es zártkerti parcellákhoz juthattak csak, mert közben ez a terület a Dunántúli Regionális Vízmű Kincsesbányai Üzemének adott helyet. Közben Rákhegyen a kisajátítások miatt nagyobb földterületek maradtak parlagon, ezekre a több beékelődő magánterület miatt sem a Fehérvárcsurgói Tsz, sem az Erdőgazdaság nem tartott igényt. A parlagföldeket a tanács a nyúltenyésztő szakcsoport és a kertbarát klub bevonásával kívánta hasznosíttatni. A zártkertek kialakítását akadályozta az a tény is, hogy vezetékes víz hiányában ezeken a területeken az öntözés lehetősége sem állt fent. A bányaművelés következményeként megszűnt a két Gaja patak, és a környék hidegvizes forrásai is kiapadtak. 1972-es községrendezési terv szerint egyszintes családi ház építésére a településen nem volt lehetőség. A November 7. tér mellett kétszintes lakások felépítésére került sor. Ezeket a Regionális Vízmű saját dolgozói részére építtette 1978-ban. Ugyancsak 1978-ban a Községi Tanács V. B. Atya major felszámolását rendelte el. A major területe a Fehérvárcsurgói Homoküzem bányaművelése alá esett, teljes kisajátítása az 1980-as években fejeződött be. A községre az 1970-es évek végén is a munkaerőigény volt jellemző, amelyet helyi forrásból biztosítani nem lehetett. A vidéki dolgozók száma 980 volt 1978-ban, ebből a móri járáson kívüli településekről bejáróké 442. A községből 48 lakos (14 férfi és 22 nő) más településekre járt el dolgozni. A bányatelepen a Fővárosi Kézműipari Vállalat és a Simontornyai Szőrmefeldolgozó Vállalat 2—2 fő bedolgozót alkalmazott. Az iparban keresők havi átlagkeresete 4900 Ft körül volt az 1970-es évek végén. A FMBB 1462 dolgozójának 14 százaléka Székesfehérváron, 4 százaléka Móron, 3 százaléka Várpalotán és 41 százaléka Kincsesbányán lakott 1978-ban. A Dunántúli Regionális Vízmű Kincsesbányai Üzemének 137 alkalmazottja közül 36 volt helybeli. A Fehérvárcsurgói Homoküzem 200 dolgozójának többsége fehérvárcsurgói és bodajki lakos volt. A Fejér Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Kincsesbányai Bélfeldolgozó Üzeme 25 alkalmazottal kezdett 1969-ben, dolgozóinak létszáma az 1970-es évek közepére már meghaladta a 100 főt. 1980. évi népszámlálási adatok szerint Kincsesbánya 1719 lakosából 889 volt férfi és 830 nő. 14 éven aluli gyermekek 507, 15—39 éves 760, 40— 59 éves 348 és 60 év feletti felnőttek száma 104 volt. A község felnőtt lakói közül 37 egyetemet vagy főiskolát végzett, 173 érettségizett, 469 álta-