Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Kurucz János: Kincsesbánya

jutott a településfejlesztésre is. Visszakanyarodva 1942-be, egy november 17-i jelentés szerint az iszkaszentgyörgyi munkások fatalpú bakancsokban dolgoztak, a lábbeliknek 3 napi munka után levált a talpuk. A legkisebb eső esetén hiányzások voltak, mert a dolgozóknak nem volt váltóruhájuk. A kétlaki munkások nyári szezonban mezőgazdasági munkákat vállaltak. A környéken tüzelőanyaghoz nehezen lehetett jutni, mert az uradalom csak erdei munka ellenében adott tűzifát az üzem munkásainak. A munkaerőgondok enyhítésére 1942 május elején 126 lengyel internáltat hoztak a bányatelepre, akik 19-én három csapatban megkezdték a munkát. A lengyel munkásokat a fabarakkokban helyezték el. Egy lengyel százados, aki az internáltakkal érkezett, a táborparancsnoki tisztet töltötte be. Egy lengyel főhadnagy orvos szükség esetén a magyar munkásokat is ellátta. 1943-ban további csoportokat vezényeltek a telepre. Ez évben német vájárok mellett 1 román, 1 zsidó, 1 ruszin század és szerb munkaszolgálatosok dolgoztak az üzemben. Ezek szintén a fa~ barakkokban és a Tutyi major épületében nyertek elhelyezést. 1944-ben a zsidó századot nyugatra vezényelték, helyére a gánti Todt szervezet alakulata került. A munkaszolgálatos századok elhelyezésére 1944-ben 7 50 fős munkaszolgálatos barakkot állítottak fel, és ugyanebben az évben 30 lakás felépítésére is sor került Bittó területén. A munkaszolgálatos bányászok helyzetére jellemző, hogy többen mezítláb dolgoztak, és télikabátjukat pokróc pótolta 1943-ban. A csapatok állandó felügyelet mellett dolgoztak, mozgásukat a telepen is korlátozták. A szerb munkaszolgálatosokat pl. a rákhegyi ivóba is őr kísérte. Az iszkaszentgyörgyi üzem egykori munkásai között több volt olyan, aki a visszacsatolt erdélyi területről érkezve vállalt munkát, és letelepedve itt alapított családot.

36 A bányatelep 1944 szeptemberétől német irányítás alá került. A Todt szervezet balatoni főépítés vezetőségéhez tartozó 800 fős csoportjának egy részét az iszkaszentgyörgyi bányába irányították. A csoport a német légierőhöz tartozó 120 katonából, német szakmunkásokból és különböző nemzetiségű munkásokból állt. Október 15-én a bányavezetőség többsége megtagadta a Szálasára felesküdést. 1944 december 7-én a termelés leállt. De már ezt megelőzően megkezdődött a bányagépek és eszközök leszerelése, Bende Józsefet a németek 25—30 vagon felszerelés elszállítására próbálták kényszeríteni. A bányamérnök néhány munkással 4 dízelmozdonyt, 2 24 lóerős nyersolajmotort, 14 elektromotort, 11 szivattyút, továbbá a műhelyek szerszámait a József aknában rejtette el szétszedett állapotban. A bányatelepen állandó zaklatásnak volt kitéve a lakosság. A munkaszolgálatosok egy részét a helybeli családok bújtatták az elhurcolás elől. Többet átöltöztettek, de ezek nem tudtak átjutni a frontvonalon, és feladták magukat. 1945. februárjában a németek és nyilasok nyilatkozatot írattak alá a munkásokkal, hogy elhagyják a telepet. Az aláírást megtagadókat bevonultatás kilátásba helyezésével fenyegették meg. Február 3-án egy Irle nevű, Todt szervezethez tartozó főhadnagy érkezett a bányatelepre, hogy a bányai gépeket elszállíttassa. Február 12-én egy nyilas bizottság tartott vizsgálatot az elrejtett technikai berendezések és gépek ügyében. Bende József bűnéül rótták fel a munkaeszközök elrejtésén kívül azt, hogy titkos adóvevőt működtetett, továbbá 180 román és lengyel internált és munkaszolgálatos nyugatra