Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Farkas Gábor – Somkuti Éva: Kajászó

terheket elviselni. A hatóság a szolgálatot megtagadókkal szemben szigorúan eljárt, ami további „elmenekülést" eredményezett. A forspontozás, azaz a katonaságnak kiszolgáltatott kocsifuvarok számtalanjait sorolják fel. „Igen utas helyen lakunk" — írják, de emellett még élelmiszereket és takarmányt is kellett adni a beszállásolt katonáknak. 25 . A terhek miatt a faluból Pap Gergely Bölcskére, Németh István Hídvégre, Nagy Istók és Göbölyös Istók Ócsára menekült el, míg Major Ferenc felhagyott a jobbagyi gazdálkodás­sal és szolgálatra adta magát. 26 Az újonnan telepített falvak (Szentpéter, Velence, Vájta, Pázmánd, Perkáta, Cece, Nadap, Tordas, Felcsút) jobbágyai számára Fejér vármegye 1726. május 2-án egységes úrbéri szabályozást dolgozott ki. Ezzel azt kívánta a vármegye elérni, hogy a joghatóság alatt lévő falvak lakói egységes terhet viseljenek, és ne legyen alkalom, se lehe­tőség arra, hogy a terhek miatt a jobbágyok elhagyják a földesuraikat. Az urbárium 8 pontból állt. Eszerint az egész telkes jobbágy 4, a féltelkes 2, a negyedtelkes 1, a zsellérrendű fél forintot fizetett évente cenzus fejében földesurának. Vonós állatokkal rendelkező gazdáknak a maguk gazdasági felszerelésével hetente egy napot kellett dolgozni robotban. Amennyiben vonós állataik nem lettek volna, akkor heti 1 nap gyalogrobottal tartoztak szolgálni a majorsági földön. A terményekből kilencedet adtak, melyet oda kellett szállítani, ahová a földesúri tiszt kívánta. Külön szolgáltatásként jelentkezett az igával rendelkező gazdák számára, hogy karácsony tájban 1 szekér fát voltak kötelesek szállítani a földesúr udvarára; továbbá évente gazdánként 1 tyúkot, 1 kappant, 10 tojást, 1 icce vajat is adtak. A kovács­műhely és a mészárszék jogát a vármegye a földesurak hatáskörébe hagy­ták meg, a kocsmáitatásról azonban kimondták, hogy Szent György naptól (április 24.) Szent Mihály napjáig (szeptember 29.) a falu gyakorolja, mennyiben szőlőhegy van a határában. Mint láttuk, Kajászószentpéteren szőlőt a telepesek kezdtek el ültetni a Gubahegyen. A vármegye által kibocsájtott úrbéri szerződés a terheket nem mérsé­kelte, hanem egyes esetekben emelte. így az új szerződés ellen az említett falvak nagyobb részében általános elégedetlenség volt tapasztalható. Ké­sőbb ezt az urbáriumot más földesurak is átvették, mivel számukra elő­nyösnek mutatkozott. Rácalmáson szinte a lázadásig fajuló népmozgalom akadályozta meg, hogy a földesúr ezt a szerződést elismertesse a lakosság­gal. A falu gazdasági erejét a dicák száma jelzi; ez 1730 tavaszán 75 volt. A gazdák a dicák után összesen 305 forint és 77 dénár adót fizettek. 27 Bél Mátyás megyeleírásában Szentpéternek nevezi a falut. A szerző megemlíti munkájában, hogy itt a természeti viszonyok kedvezőek, és ennél fogva a mezőgazdasági termelés virágzó. A mélyebb fekvésű talajokon ga­bonát, a dombokon szőlőt termeltek. Különösen jól terem itt az árpa, amelyből nagy mennyiséget szállítanak eladásra a budai piacokra. 28 A fa­luban a Vörös családnak is volt a XVIII. század elején nagyobb birtoka, de a nemesek közül néhánynak paraszti házuk volt. Ez utóbbi azt jelentette, hogy ezek a nemesi családok szegények, és megélhetésüket azzal tudták biztosítani, hogy paraszti telkeket műveltek. 29 A lakosság nagyobb része — még a század közepén is —, református. 1747-ben Veszprémi Ádám a pré­dikátor. Templomuk kőből és téglából épült. Előtte harangláb volt. Az evangélikus családok száma meglehetősen kevés. A katolikus egyházi ha­tóság megkísérelte, hogy az evangélikus családok a keresztelést a váli plé­bánián végezzék el. A szentpéteri református tanítóról tudjuk, hogy ő vé-

Next

/
Thumbnails
Contents