Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Farkas Gábor – Somkuti Éva: Kajászó

zett ómagyar Keve személynév. Az utótag a magyar aszó „völgy". 1377ben tűnik fel a Zenthpeter (ejtsd: Szentpéter) helységnév, amely a falu templomának a védőszentjére utalt. 1491-től 1950-ig a Kajászószentpéter névalak volt használatos. 1950-ben a hosszú nevet Kajászó-ra rövidítették. A magyar irodalomban szereplő Keveháza helynév hibás olvasáson alapuló népetimológia útján keletkezett egy Keveaszóa (azaz „Keveaszója, Kevevölgye") formából.

2 A magyar középkor korai századaiban a település múltja egyelőre még homályba vész. A történeti kutatás e tekintetben alig haladt előre. Annyi bizonyos, hogy ekkoriban Kajászószentpéter nem tartozott valamely hatalmas uradalom keretébe, hanem a falut kisnemesi családok birtokolták. A XV. század elején a Balkánról szerb, bosnyák népek menekültek Magyarországra a török terjeszkedés elől. A délszláv népekből jutott Fejér megyébe is. E népek éltek Kajászószentpéteren, illetve ennek környékén; templomuk, iskolájuk a hegyen állt, a temető a templom mellett volt. A templom görög festményekkel, görög keresztekkel, cirill betűkkel volt díszítve, a felszerelési tárgyakon is a balkáni (görög) díszítőművészet elemei voltak feltüntetve.

3 1459-ben Mátyás király a kajászószentpéteri Nagy Pál és örökösének részbirtokát Szentpéteri Literátus Pálnak adományozta.

4 A Szentpéteri család a következő két évszázadban jelen volt a település életében. A XV. század utolsó évtizedeiben a kajászószentpéteri nemesek közül többen hivatalt viseltek; 1478-ban Szentpéteri Pál Fejér vármegye egyik alispánja volt; akit 1483-ban is ebben a tisztségben találunk. 1498-ban a a kajászószentpéteri Mathus Barnabást királyi emberként tartották számon, 1503-ban pedig Porkoláb Márton viselte az alispáni tisztséget, aki szinten kajászószentpéteri birtokos volt. Ügy tűnik, hogy Porkoláb Márton népszerű ember lehetett, mert az alispáni tisztséget még 1511-ben is viselte.

5 Porkoláb 1516-ban királyi ember volt. A falu a török hódoltság elején; valószínű, hogy már a mohácsi csata után elpusztult, de betelepítése hamarosan megtörtént. A török adóösszeírásokban már 1562-ben szerepel, és mint tímárbirtokot említik, amelytől évi 60 aranyforint jövedelmet kapott a török földesúr.

6 Ugyanakkor a falu nemesi lakói is visszatértek Szentpéterre. 1566-ban Szentpéteri Miklós és János, 1589-ben pedig Szentpéteri István itt a magyar birtokos. Egy 1580. évi összeírás 38 adózó házat tüntet fel. A falu lakosságát 200 fő körülire becsülik.

7 A szentpéteri lakók neve magyar, tehát a balkáni népek mintegy száz év alatt magyarrá váltak. (Széles, Váli, Tót, Kun, Sós, Kábád, Szőke, Szálai, Palik, Berec, Botos, Ver ebi, Bálint, Kis, Mátén, Nemes, István, Kocsis, Salétromos, Erdő, Nagy, Kalmár Szűcs nevű családok éltek a faluban.) A hódoltságban élő lakosságot várak és erődök építéséhez, erősítéséhez rendelték. Az 1578. évi dekrétum szerint Komárom megye lakosságát a komáromi várhoz, Fejér megye népét Palotához, Veszprém megye és a töröknek adózó szomszédos alattvalók munkáját pedig Veszprém várának erődítéséhez rendelték. Tíz esztendő múltán Fejér megye egyes falvaiban tiltakozó mozgalom kezdődött a váraknál végzett munkák miatt. Különösen a nemesi falvak népe lépett fel az erődítési munkák ellen: Acsa, Alcsút, Bodmér, Kajászószentpéter, Felcsút nemességének kérelme mellett országos hatóságok is nyilatkoztak. 1589-ben a kajászószentpéteri lakosok nevében