Fejér Megyei Történeti Évkönyv 17. (Székesfehérvár, 1987)

Farkas Gábor: Igar

nyilvánítottak, az urasági rétből és a szérűskerti dűlőből 56 és fél holdat, a 18 holdat kitevő Nótárius és Csordásvölgyet, valamint a simontornyai út menti kender- és káposztásföldeket, 5 holdnyi terjedelemmel. A kisházasok legelőterületét és a káposztásföldjeiket külön mérték ki, a temető és a szilasi út közötti legelőből. A zsellérlegelő a telekesjobbágyok legelőitől eddig is elkülönítve volt, és a malomgáton túli területen feküdt. Megkapta a falu a malomfejen túli tisztást is, de hangsúlyozta az uradalom, hogy ha a tavat lecsapolnák és ebből a falunak kára származnék, akkor azt ne róják fel az uradalom rovására, és a falu kártérítést se követeljen. A telekkönyv 1863-ban elkészült. Ez alapján megállapítható, hogy a jobbágyfelszabadítás eredményeként a falu határából 1986 hold került paraszti kézre, s az igari uradalomnak 1302 hold birtokrész maradt vissza. Igen alacsonyszintű volt a kisházas családok anyagi helyzete. Ezek 11 beltelken éltek, de a családok száma 22 volt. Szántóföldjeik, réti területeik és a közös legelőben levő ingatlanaik összesen nem haladták meg a 30 holdat. Igar lakosságának zöme törpe- és kisbirtokkal rendelkező gazda lett. A három korábbi nem úrbéres zsellér teljesen vagyontalan, hiszen a zselléreket megillető részből nem kaphattak ingatlanokat. Csupán beltelkeik voltak. Két család egy 46 négyszögöles házhelyen élt, míg egy korábbi lakónak 38 n.-öl területű telken állott a viskója. A zsellércsaládok, de a törpebirtokosok is megélhetésüket a szomszédos uradalmakban keresték, mivel a faluban nem volt elegendő föld, de nem alakult ki a gazdagparasztságnak egy olyan rétege sem, amely ezeknek állandó foglalkozási lehetőséget biztosíthatott volna. Az úrbéri elkülönítés folyamatában kiemelkedő szerepe volt a községi elöljáróságnak. A községi bíró és jegyző az úrbéri pert figyelemmel végigkísérte, és — mint láttuk — minden megszerezhető területet biztosítani igyekezett a falu lakosságának. A tagosztály megvalósítása után a Vörös-Hiemer örökösöknek Igaron és Kisdádon 986 holdas birtokuk volt, míg Vámpusztát teljes egészében Zichy Ede gróf, Űjdádpusztát pedig Meszlényi Lajos és Meszlényi Ferencné birtokolta. 1863-ban a kis- és a nagybirtok együttesen 192 darab lovat, 196 darab igásökröt tartott. Viszonylag magas volt a juhállomány. Említett évben nyolcezer darabot számoltak meg a községben és a pusztákon. A juhok száma azonban rohamosan csökkent. Különösen a telkes gazdák igyekeztek megszabadulni tőlük, de az uradalmak még egyelőre a gyapjú jó ára miatt tartottak juhnyájakat. Igaron a gazdák száma 73. Ezek között 1 nagybirtok területe haladta meg az ezer holdat, a 25—200 holdas gazdák száma 16, a 10—25 holdas gazdáké 23, és a 10 holdon aluliaké 33 volt. A gazdák házainak száma 107, amelyből 9 kőből épült, de 102 ház építési anyaga sár és vertfal volt. Az elöljáróság a nép emlékezete alapján a település múltját 1864-ben jó történeti érzékkel tárta fel. A községről és az igazgatása alá tartozó pusztákról bő leírást adott Vámoss János jegyző és Kouács Sándor bíró. A település három megyehatár szorításában élt. A községet keletről Fejér megye határolja, amelynek tulajdonképpen a kormányzata alá tartozik. Közvetlenül szomszéd község Fejér megyéből Egres. Északi részről a