Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Hetényi István: Ercsi

A századfordulótól a község története szorosan összefüggött a gróf Wimpffen család és uradalmának történetével. Sina György után az ercsi uradalmat fia, Sina Simon György bírta. Ö már kevésbé szerencsés kézzel nyúlt a bankügyletekhez és telekspekulációkhoz. A gazdálkodás színvonala és az uradalom jövedelme fokozatosan csökkent. Ennek ellenére az ercsi földesúr a megyei virilisták névjegyzékén még mindig a második helyet foglalta el. Báró Sina Simonnak 1876-ban bekövetkezett halála után ,,csak három leánya maradván, közülük Anasztázia, Wimpffen Viktor gróf neje örökölte Ercsit és Érdet, halála után pedig Ercsi Szigfrid grófra szállt."

64 Igen népes volt a grófi család. Wimpffen Szigfridnek hat fia és három leánya volt. Az elsőszülött György nem sokat törődött a gazdasággal. Fivére, Simon az első világháborúban esett el a piavei fronton. Ferenc, Frigyes, Viktor és János következtek születési sorrendben. Utánuk született Mária, akit Silva Tarouca Frigyes gróf vett feleségül. Őt követte Éva, aki dr. gróf Zichy Rezsőnek lett a felesége. A sort Hedvig zárta, aki Hédy kontesz néven — mint nemeslelkű, mélyen vallásos úrhölgy — volt ismert széles körben. A birtokviszonyokban számottevő változás az első világháborúig nem következett be. A lassú ütemű tőkés fejlődés számos hűbéri vonatkozást őrzött meg a községben. A grófi család kegyúrként való tisztelete sokáig fennmaradt. Ezt az egyház is igyekezett elevenen tartani. A mezőgazdaságban ismétlődtek, sőt fokozódtak a munkaerőgondok. Az intenzív gazdálkodásra törekvő birtokon nagy számban vált szükségessé állandó kézi munkások foglalkoztatása. Az uradalom idénymunkások helyett az állandó urasági cselédek számának emelésére törekedett. Ennek következményei hamarosan zsúfolt cselédházak formájában jelentkeztek, főként a Belmajorban. Tetézte a gondokat, hogy a 20. század kezdeti évei ínséges esztendők voltak. Különösen az 1904-es év, amikor az erősen aszályos időjárás a termést úgyszólván teljesen tönkretette. Koldusbotra jutott az agrárproletárokon kívül a törpebirtokosok egy része is. Nyomasztó gondok keletkeztek az állattenyésztés területén is, mert a szárazság következtében alig termett takarmány. A nyomor is tényezője volt annak, hogy 1908-tól kezdve agrárszocialista mozgalmak bontakoztak ki a megyében, különösen az adonyi járás községeiben. Az adott helyzetben a nincstelenek legsürgősebb feladatnak a földosztást tekintették. A kirobbant sztrájkok közvetlen célja az volt, hogy az aratómunkások kilenced részt kapjanak a termésből. Az Ercsitől Baracsig terjedő területen bekövetkezett és ismétlődő megmozdulások nyugtalanították a grófi családot. Annál is inkább, mivel a legforradalmibb rétegek gazdasági célkitűzései egyre inkább politikai jellegű követelésekkel jártak együtt. 1903. június végén arról érkeztek hírek a megyéhez, hogy az adonyi és sárbogárdi járásban az uradalmi cselédek, aratók nyugtalankodnak, és nagyobb arányú sztrájkok kitörésével lehet számolni. Ez be is következett, amikor július 9-én és 11-én kilencven aratómunkás sztrájkba lépett ercsi Belmajorban. Bár munkabeszüntetésük nem járt eredménnyel, nem maradt hatástalan. A nyugtalanság tovább fokozódott. Olyannyira, hogy 1905. június 27-én a Belmajorban és Alsó-