Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Hetényi István: Ercsi

„Ercsi vagy Ercsény, vegyes horvát—magyar—tót mezőváros Fejér vármegyében, a Duna mellett, a buda-eszéki országúton, saját postahivatallal és váltással Tétény és Adony közt. Lakja 3120 lakos, akik többnyire r. katolikusok, paróchiával, templommal, vendégfogadóval, sok Dunamalommal. Határa tágas és termékeny; bort is sokat termeszt. Bírja b. Sina." A szabadságharcot követő összeírásokból a jobbágyfelszabadítás ténye kifejezésre jut abban, hogy már adatok szerepelnek a volt jobbágyokra vonatkozólag is. Szántóföldjeik 2702 hold 300 ölnek, rétjeik embervágóban 993, 4/8-nyi területnek feleltek meg. Külön tartottak 4 holdat, mint a „falu kovátsa legelőjét". 1856-ban a község lakossága 4970 volt, de ebben már benne szerepelt a pusztákon élő lakosság is. A község belterületén akkor 3074 személyt vettek nyilvántartásba. A külterületi lakott helyek közül legtöbben Felső- és Alsóbesnyőn éltek, szám szerint 830-an. Göböljáráspusztán 436, Agg. Sz. Péteren 345, Rácz Sz. Péteren 207, Kis Besnyepusztán 46, Malomtán 17, Krisan Dolenán 15 személyt írtak össze. A Magyarország helynévtára Pesten 1863-ban kiadott kötetében a Fehér megye bicskei járásban szereplő Ercsi mezőváros már 5687 lakost számlál. „Divatozó nyelvek" a mezővárosban magyar, szerb és német. További adatok „Hadfogó kerület Székesfehérvár, adóhivatal Martonvásár, utolsó posta Ercsi. A lakosság számának megfelelően emelkedett a Megyei Bizottmányban az ercsi tagok száma. Tízen voltak: báró Sina Simon, Rodenich Péter, r. kat. lelkész, Hetyey János jegyző, Margó Mihály, Csaja Gábor, Haas Alajos, Krieger Pál, Csorba Viktor, Procopius Pál, Lipovniczky Gábor."

8 Az 1860-as évek gazdasági fellendülését nehéz időszak, természeti csapások egész sora aszály, szárazság, jégverés követte. Nagy károkat okozott a határban a fagy, a szarvasmarhákat marhavész tizedelte. Ismét pusztító járványok léptek fel, különösen a kolera, amely elsősorban a szegényebb néprétegekből szedte áldozatait. Ugyanakkor növekedtek az adóterhek és a legkülönfélébb címeket kivetett adókat könyörtelenül behajtották. A vezető politikusokat a népnyomor kevésbé foglalkoztatta. A kiegyezés előkészítésén munkálkodtak, köztük Eötvös is. Eötvös József nem táplált hamis illúziókat az 1867-es Kiegyezéssel kapcsolatban. Ügy vélekedett: „Miután 1848-ban és 49-ben köztünk, s Ausztria között véres harcz folyt, melyben legyőzettünk, de melyet békekötés nem követett, az ország állapot ja ugyanaz, mely a Rákóczi-háborúk után a szatmári békekötés előtt volt. . ,"

59 Az agrár jellegű mezőváros életében az iparos réteg jelentősége nagymértékben emelkedett a céhek létrejöttével. A céhen belül a vízimolnárok voltak túlsúlyban. Céhkönyvük 49 cikkelyt tartalmaz, amelyekből a korabeli állapotokra, a céh életére, a mesterek, legények és inasok helyzetére következtetni lehet. Már az 1580-as török adóösszeírásban a defterben 10 malom szerepel. A malmok a 19. század második felében a kápolna fölötti Bagó révtől lefelé körülbelül 3 km-es folyamszakaszon sorakoztak a Dunán.