Fejér Megyei Történeti Évkönyv 16. (Székesfehérvár, 1985)

Községtörténeti tanulmányok - Erdős Ferenc: Etyek

mázsa gabonát foglaltak le. A közellátásban meglevő nehézségek enyhí­tését szolgálta a gazdasági munkák szorgalmazása is. December közepéig 285 holdon még nem fejeződött be az őszi termények betakarítása, elma­radtak a talaj műveléssel és a kalászosok vetésével is. Nemcsak helyi for­rásokból, de központi alapból is segítették a közellátást: cukrot, kávét, sót, szappant juttattak a körjegyzőségbe, a rézgálic beszerzésével pedig a sző­lősgazdák gondjait enyhítették. Ismételten felmérték a hadisegélyre jogo­sultak számát: 263 család igényjogosultságát ismerték el. 60 A falvak lakosságát érintő intézkedések azonban nem oldották meg az alapvető problémát; a nincstelenek földhözjuttatását. Pontosabban a földosztás gyakorlati megvalósulása elhúzódott, s újratermelte, elmélyí­tette a konfliktusokat. Az időközben megalakult községi szociáldemokrata pártszervezet a földkérdés megoldását tartotta egyik alapvető politikai céljának. Vezetésükkel 1919 februárjában létrejött a Magyaorrszági Föld­munkások Országos Szövetségének helyi csoportja. 1 ' 1 Forradalmi átalakulás a Tanácsköztársaság győzelmét követően bonta­kozott ki. A községi képviselő-testület jogkörét a munkástanács vette át, s április 1-én sor került a direktórium tagjainak megválasztására is. A vá­lasztásokon, amelyen a munkástanács 26 tagja volt jelen, Cziegler Ferenc, Tóth Gergely, Staudinger Sebő kapott bizalmat. 62 A március 21-e után lezajlott események során a nép képviselői let­tek a helyi politikai hatalom birtokosai. Nem központi rendelkezésre kezdte meg tevékenységét a munkástanács, hanem a sajátos, a lokális kö­rülményekből kibontakozó erőviszonyok hatására. Lényegében ezt erősí­tette meg az április 10-én központi utasításra megismételt tanácsválasztás, amikor a korábban megválasztottak helyükön maradtak, csupán a helyet­tes jegyzőt nem választották a testület tagjává. 1919. április 10-én a Községi Munkás-, Katona- és Földművestanács választott tagjai: Cziegler Ferenc Kritzer Márton Pressburger József Knecht Ferenc Staudinger Sebő Till József Petruska Ferenc Krupp Mátyás A községi intéző bizottság (direktórium) elnökévé Cziegler Ferencet, tagjaivá Tóth Gergelyt, Staudinger Sebőt és Muszhek Józsefet (pénztár­nok) választották. A Váli Járási Munkás-, Katona- és Földművestanácsba Tóth Gergelyt delegálták. 63 Sor került a munkástanács mellett működő szakbizottságok megala­kítására is. A művelődési bizottság lebonyolította az iskolák államosításával kapcsolatos adminisztratív feladatokat. Meghatározta a tanítók fizetését, sürgette a felnőttek, az analfabéták oktatásának megkezdését. Jelentős po­Nebehaj József Nyer József Kleofasz Pál Klummer József Sörös József Schwab Ferenc Speitler Mihály Kovács András Tóth Gergely Pfléger János Varga József Schattmann Ádám Pfléger Károly Szammer József Dauner János Speitler Ferenc Muszhek József

Next

/
Thumbnails
Contents