Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Farkas Gábor: Előszállás

a sík vidéket halmok, ligetek, erdők tarkították. A természeti viszonyok folytán kedvezőbb a klíma, jobbak a mezőgazdasági termelés feltételei. Földje legtöbb helyen fekete homok, amely kitűnő búzát terem. Szőlőskertje újonnan ültetett, erdeje 300 hold területen van, amelyben tölgy, nyár és jegenyefák vannak többségben. Állattenyésztése messze földön híres, különösen a juhtenyésztés. Ménesét azonban az 1848—1849. évi háborús évek után újra kellett szervezni. Az uradalom a Mezőföldön Perkáta, Rácalmás, Dunapentele, Dunaföldvár, Baracs, Alsó-, Felsőszentiván, Alap, Mindszent, Sismánd és Kishantos községek, majorok között terült el. Területén Herczegfalva, Kisvenyim, Nagyvenyim, Mélykút, Karácsonyszállás, Előszállás lakott helyek voltak 1850-ben. A közlekedési viszonyok is a 19. sz. utolsó harmadában kedvezőek voltak. Fő közlekedési és áruszállítási útvonal a Duna, melynek földvári gőzhajóállomását a déli kerületek a hajózás egész tartama alatt igénybe vették, de a szalki, az adonyi hajóállomásokat is használták az északi kerületek. Az uradalmat 1883-ban szelte át első ízben vasútvonal. Ez a Kelenföldet Péccsel összekötő vasút volt, amelyet Sárbogárd és Sárosd állomásokon tudtak igénybevenni. A Sárbogárd—Szekszárd vasúti szárnyvonal az áru- és személyszállítást az uradalom oldaláról nem befolyásolta. Három szárazföldi út szelte át az uradalmat: a Budapest—Dunaföldvár, a Dunaföldvár—Székesfehérvár és a Cece—Dunaföldvár közötti út.

56 Lakosság számáról ellentmondásos adatokat találunk a különböző összeírásokban. Ennek az ellentmondásnak okát abban leljük, hogy egyes esetekben csakugyan Előszállás puszta lakóit írták össze, máskor pedig ide sorolták a messzebb fekvő helységeket is, amelyeket más falvak adminisztráltak, de az elószállási uradalomhoz tartoztak. így 1830-ban 1041, 1836-ban 845, két év múltán 639, 1850-ben 855 fő került feljegyzésre. Az összeírás során természetszerűleg feljegyezték — az uradalom állandó lakói mellett — az ideiglenesen ott-tartózkodókat; aratómunkásokat, kaszásokat, árendásokat, szerződéses munkásokat, akik csakis a munkák idején tartózkodtak Előszálláson vagy annak valamelyik pusztáján. 1850ben a jelenlevő lakosságnak több mint 50%-át tekintette a helyi hatóság idegennek. Az elószállási puszták lakossága a 19. sz. közepétől elég gyorsan növekedett. Az uradalom lehetőséget nyújtott a termelésből kiszorult elemeknek, hogy a pusztán letelepedhessenek. A 19. sz. ötvenes— hatvanas éveiben, mintegy 1400 kat. hold földet osztott ki Előszállás körül szőlőtelepítési célokra. Ezeken a területeken jöttek létre a „hegyek". A lakosok idetelepítésével az uradalom a munkaerőgondokon kívánt segíteni, hiszen a hegyekben 800-nál több család telepedett meg. A „hegyek" közigazgatási szempontból Herczegfalvához tartoztak, de hatósági összeírások alkalmával, hol dunaföldvári, hol pedig herczegfalvi illetőségűeknek mondják magukat, s ezáltal kiesnek az önkormányzati igazgatás ellenőrzése alól, sőt a közterheket sem viselik. 1869-ben egy királyi tanfelügyelői jelentés mutatott rá az „elószállási telepek" mostoha körülményeire. Az alispánhoz érkezett iratban nyomatékosan hangoztatta a tanfelügyelő, hogy a pusztákat községi kezelésbe kellene venni, illetve a nagy létszámú lakosság miatt községgé alakítani.

57 A lakosság száma 1870-ben 1456 fő volt, de tíz év múltán már 1749 főt írtak össze. Két évtized alatt a lakosság megközelítette a 3 ezer főt, (2911) és 1920-ban 3500 volt. A lakosság azonban nem zárt falvakban, hanem szórt településeken