Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)

Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Cece (Hard, Menyőd)

32 volt, de volt közben olyan esztendő is, hogy 38-an voltak. 1879-ben az úrbéri elkülönítési eljárás során 33-an vallották magukat volt zselléreknek, az 1853-ban megindult eljárás során 23 házas és 93 hazátlan zsellért vettek fel, de az eljárás során a volt földesurak produkáltak olyan kimutatást is, mely 1846-ban a zsellérek számát csak 15-re tette. Legnagyobb mértékben a hazátlan zsellérek száma nőtt. Ez 1817 és 1847 között 58 és 85 között ingadozott, 1847-re mindössze 65 maradt. Sándor Pál szerint a házas zselléreknek, családonként, átlag negyed holdnyi szántója volt, de ez az átlag csalóka, mert a hazátlan zsellérek közé számítottak a századfordulótól nagy számban beköltözött zsidók is. A közbirtokos uraknál szolgáló konvenciós cselédeket nem számolták bele.

112 A mozgás tehát állandó volt, az újonnan beköltözöttek túlnyomó része szegény, nincstelen „lakó" volt. A község teljesen magyar jellegét érdekesen színezte az idegenből hozott cselédség. Pl. Kapuváry fentebb említett konvenciós cselédjeit a községi elöljáróság egyszerűen „Kapuváry íótjai"-nak nevezte. Kenyerüket kaszálással, aratással, csépléssel, olykor kisebb mértékben szőlőmunkával keresték meg. Aki közülük nem tudott a* faluban kielégítő keresetre szert tenni, odább is állott. Mindez a falubeli nem nemesek átlagának roppant szegénységét mutatta. A kezükön levő szántót 1817 és 1847 között állandóan 9 holdban mutatták ki, rétjüket előbb 20, utóbb csak 10 napi kaszásra valónak. Ez persze, nem a reális helyzetet mutatta, hisz ebből 3/8 telek sem jött volna ki, de egészében jól jelzi a a nem nemesek szegénységét. A nem nemesek kezén levő házak száma ugyanebben az időben 23 és 40 között ingadozott. Annyi, amennyi telkes jobbágyot és házas zsellért együtt kimutattak. Hogy valamennyi házat harmadosztályúnak írták, nem biztos, hogy fedi a tényeket, mert a házak alacsony értékre minősítése a földesuraknak és az adózóknak egyaránt érdeke volt. Nyilván ugyanilyen mesterkedéssel tüntették el a rovatos adóösszeírásból már 1832-re teljesen az ökröket és disznókat, 1839-re pedig a teheneket is. (1817-ben még 16 ökröt, 19 disznót, és 23 tehenet tüntettek fel.) Állatállományuk így is minimálisra tehető, mert különben nem sikerült volna az összeírásból teljesen kihagyni. A lovakat nem is hagyták ki az összeírásból, számuk 26 és 60 között változott, még 1847-ben is 40.

113 Feltehetőleg azért volt a sok ló, mert elég rendszeresen foglalkoztak fuvarozással, amit érthetővé tesz az is, hogy malom csak Földváron (Dunaföldvár) volt, a cecei terményeket pedig Pakson vagy Földváron tudták eladni.

114 Ez a nagy szegénység teszi érthetővé, hogy a cecei jobbágyrendűek miért voltak annyira súlytalanok a cecei szegény nemesekkel szemben is. Az 1738-ban itt kimutatott minimális iparral (egy kovács, egy mészáros, egy molnár) szemben, amely minden faluban megtalálható, a század végére némi kisipar kialakult. 1774-ben 9 iparost és három kereskedőt mutattak ki, 1782-ből még 2 cigány kovácsról is tudunk.

1143 1817-ben az iparűzők száma már 16, és ez a szám 1847-ben már 26-ra ment fel. Nagy ingadozásokkal, mert volt közben olyan esztendő is, hogy csak 5 vagy 9 iparos akadt. Ezek azonban nagyon szerény méretű, kis forgalmú, többnyire csak télen dolgozó kisemberek voltak, mert valamennyiük évi adója összesen 2 és 13 Ft között változott.

115 Természetes, ez a szám sem reális, a valóságosnál kisebb keresetre mutat, mégis az ál-