Fejér Megyei Történeti Évkönyv 15. (Székesfehérvár, 1981)
Községtörténeti tanulmányok - Degré Alajos: Cece (Hard, Menyőd)
hogy a lélekszám 10 év alatt 43 százalékkal gyarapodott volna, még ha nagyon egészséges volt is a természetes szaporodás és erős a bevándorlás. Történetírásunk II. József népszámlálását teljesen megbízhatónak fogadja el. Ez esetben azonban az 1776 évi összeírás hiányos. Alkalmasint a nagyon fiatalkorú gyermekeket kihagyták belőle. 1830-ban még ennél is nagyobb lélekszámot, 2682-őt írnak össze, tehát 45 év alatt 46 százalékos a gyarapodás. Feltehető, hogy a bevándorlás tovább folyt. A türelmi rendelet és az 1791-es törvények következtében főleg reformátusok jöttek. Lélekszámuk most már duplája a katolikusokénak (1428 — 760). Legerősebb azonban a zsidóság gyarapodása, most már 400-an vannak, tehát, az említett félévszázad alatt növekedésük 320%-os. 54 A nemesek és nem nemesek arányához adalékot nyújt a nem nemesek 1838. évi összeírása, amelyben a nem nemesek lélekszámát 507-re teszik 55 , tehát az összlakosságnak mintegy ötödrészére. Ez azonban a valóságnál alacsonyabb számot jelent, hisz az összeírás katonai célra történt. Ez a számokból is kitűnik, hisz 1830-ban egyedül a zsidók 400 lelket tettek ki, már pedig az 1847-es cecei adóösszeírásban, melyben kizárólag a nem nemes családfők nevét tüntették fel, a 110 öszszeírt közül csak 33-nak neve mutat zsidóra. Ez alapon tehát a cecei nem nemesek, egyharmada lehetett zsidó. 56 A népesség migratioja (be- és kiköltözés) a XIX. században is tartott. A nem nemeseket feltüntető adóösszeírás 1847-ben 22-vel több nem nemes családfőt tüntet föl, mint 1817-ben, de az 1817-ben szereplő családi nevek közül 23 1847-ben már nem szerepel, ezek tehát elvándoroltak,vagy kihaltak, viszont 45 új családi név van, tehát ezek (köztük 19 zsidó) 1817 és 1847 között költöztek a faluba. 57 Az 1817 és 1847 között beköltözöttek közül — a zsidókon kívül — 6 visel német, 3 pedig szláv nevet. Ezzel nem szűnt ugyan meg a helység teljes magyar jellege, de némileg színeződött. A beköltözés tehát 1848-ig folyamatos volt, pedig a határai némileg összeszűkültek. Már a betelepítés előtt perlekedtek Cece földesurai a Zichyekkel, Pálfa és Egres (Sáregres) földesuraival, az ún. Cecei-sziget (később Gabonás-sziget), a mellette a Sión álló malom és az ún. Paptó birtokáért. Tanúk sora állította, hogy a török időkben a cecei rácok szántották és kaszálták a szigetet, majd, amikor Simontornyát a töröktől visszafoglalták, és Cece túlságosan az ország útján lévén, ott nem maradhattak, a Szigetbe, húzódtak vissza. Erre a cecei közbirtokosok még 1817-ben is hivatkoztak, mondván, hogy 3 évtizedet itt meghaladó ideig itt békésen birtokolták a vitás területet. 58 1725-ben azonban a Zichyek kérelmére is végeztek tanúvallatásokat. Az ő — szintén idegen falubeli tanúik — természetesen ( azt vallották, hogy a malom és a sziget soha nem tartozott Cecéhez 59 . A közvetlen döntést nem ismerjük, de a XVIII. század végén készült térképek a vitás területet Egreshez tartozónak tüntetik fel. 60 Hasonlóképpen nagy vita volt az alapi és cecei közbirtokosok között a két helység határáról. Az alapiak részéről Vörös Ignác cecei közbirtokost erőszakos birtokfoglalással vádolták, valamint Salamon György alapi birtokosnak a ceceiek által erőszakosan elfoglalt legelőn való jogtalan letartóztatásával. 61 Ez a terület is elveszett Cece részére. A Rétszilassal való határokat jelentékenyebb nézeteltérés nélkül állapították meg. 62
