Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)
Adony
tudta azonban 1836-ban megakadályozni, hogy a Duna újból elöntse a várost. Ebből az alkalomból a postahivatal a szőlőhegyre menekült. 80 A török kiűzése után a mezővárost és a hozzá tartozó pusztákat a Zichy család adonyi ága birtokolta. 81 A családon belül a birtokot 1696-ban osztották fel. 82 1702-ben Szűcs Péter és Pál, Gellért János és István keresetet adtak be Fejér vármegyénél Iváncsa puszta teljes birtoklási és használati jogáért. 83 1711-ben gróf Zichy Imre kérésére Adony császári katonai menlevelet kapott. 84 1712-ben a mezőváros zálogbirtokosa Zenegg Kristóf kamarai felügyelő. 85 A következő évben Zichy János tiltakozott az ellen, hogy testvére, Imre — akinek az 1696. évi divíziókor Adony jutott — a mezővárost elzálogosította. 86 1716-ban indították meg az iváncsi nemesek a soha véget nem érő határpert Zichy Imre, Adony örökség szerinti ura és a zálogbirtokosok között. 87 1719-ben Zichy János újból tiltakozott Zenegg Kristóf Györgynél (felesége Kiralin Éva) és Miklesics Györgynél (felesége Kiralin Mária) Adony és tartozékai elzálogosítása ellen. Az elzálogosító szerződés 40 évre és 14 400 ft-ról szólt. Zichy Imre előzőleg felkínálta testvérének, Jánosnak a zálogba vételt, de az az összeget soknak tartotta. 88 1720 januárjában Ányos György főszolgabíró Zichy Imre nevében a megyegyűlésen tiltakozott az elzálogosítás ellen. 80 1727-ben Zichy Imre Szabolcs, Cikola, Szentmihály és Adony birtokai határainak megsértése ellen tiltakozott. 90 Az 1740-es években három zálogbirtokos volt: 91 báró Sternthal Xavér Ferenc (felesége Terézia, fia Fülöp), Zenegg József (felesége Coret, három gyerek) és Adorján György (felesége Anna Júlia, fia Ferenc, lánya Katalin, Rozália, Zsófia és Anna Júlia). A sessiok a zálogbirtokósok között a következőképpen oszlottak meg: Báró Sternthal Zenegg Adorján 59 negyed sessio 57 negyed sessio 65 negyed sessio összesen 181 negyed sessio 1743-ban Zichy Imre (|1746) Zichy Istvánra ruházta mindhárom elzálogosított birtokrészét. 92 Ebből az időből való az adonyi városbíró számára adott utasítás. 93 Az 1740-es években Zichy Ferenc győri püspök a királyhoz fordult, hogy támogassa az elzálogosított Adony mezőváros visszaszerzéséért folyó ügyét a királyi táblán. 94 A kérdés tisztázására 1748-ban a megye folytatott vizsgálatot. Ennek során a tanúk elmondták, hogy Zenegg és Miklesics „Adony megszállétása" (telepítése) után maguk között megosztoztak a lakosokon, házhelyeiken és az azokhoz tartozó szántókon. Miklesics része halála után feleségére (Zenegg) szállt, ki azt végrendeletileg öccsére (Zenegg Ferencre) hagyta. Báró Sternthal Zenegg lányt vett nőül, így zálogbirtoka növekedett. A három zálogbirtokos jobbágyait külön-külön „bírta". A lakosok !