Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Aranyné Magyar Zsuzsanna – Degré Alajos: Balinka (Mecsér, Eszény, Gyón)

Az 1848-as jobbágyfelszabadítás nemcsak az úrbéri szolgáltatások megszűnését jelentette, de azt is, hogy a jobbágyoknak a földesúri erdőkben gyakorolt fahasználati és a közös legelőn való legeltetési joga megszűnt. Ennek fejében a földesúri erdőkből és legelőkből a jobbágyok közössége részére (közbirtokosság) az ezentúl őket megillető erdő- és legelőrészt ki kellett hasítani. Amíg ez az úrbéri elkülönítési eljárás le nem zajlott, a legeltetés a régi módszer szerint történt, tehát ugyanarra a legelőre hajtották a volt földesúr és a volt jobbágyok állatait. A legelőelkülönítési eljárást Bajzáth, a földesúr indította meg 1857. június 8-án. A perbe hívott balinkai jobbágyok válaszukban faizási joguk fejében az erdőből is részt kívántak, de általános úrbéri rendezést is. A földesúr tagadta, hogy a balinkaiak valaha is faizási (tűzi- és épületfahasználati) jogot gyakoroltak volna, hisz az erdőt mindig tilalomban tartották, Így megtagadta részükre erdőrész kihasítását. Ezért egyezség nem jött létre. 1858. április 10-én a bíróság úgy ítélt, hogy a balinkaiaknak tényleg nem volt faizási joguk, ha száraz fát szedtek, az mindig külön szerződés alapján történt, erdei szolgálatot — fakitermelést és fuvarozást — sem teljesítettek úrbéri kötelezettségként. Az erdőből tehát nem illette meg rész őket. Ami a legelőt illeti, egyetértés volt abban, hogy minden egész jobbágytelek után 9 hold legelő jár, de a volt úrbéresek azt állították, hogy az általuk birtokolt föld fogyatkozást szenvedett. Az uraság azzal érvelt, hogy Balinkán minden megművelhető föld a falusiaké volt. Ezt azonban az 1784. évi térkép megcáfolta, mert földesúri majorsági szántót és rétet is tüntetett fel. Ez a majorsági szántó és rét 1848-ban 30—40 holdat fett ki, amihez az uraság ragaszkodott. Állította, hogy ez 1784 óta nem növekedett. Így mindkét félnek bizonyítani kellett volna, és ezen a per egy évtizedre el is akadt. 1869-ben Bajzáth leánya és örököse, Marsovszky Kamillóné Bajzáth Gizella és a volt úrbéresek az alispáni bíróság előtt egyezséget kötöttek. Ebben erdőről már nem is volt szó. Az egyezség szerint legelő járt 11 jobbágytelek és 24 zsellérhely (ebből nyolcat számítva egy teleknek, kitett további 3 telket) után. Ezzel az úrbéresek engedtek, mert 1846-ban 11,5 jobbágytelket mutattak ki. Az egész balinkai közlegelő azonban csak 62 magyar hold 89 ölet tett ki, hisz éppen ezért legeltettek a volt jobbágyok Eszenypusztán. A földesúr tehát átadta nemcsak a volt közlegelőt, de az ún. József-völgyet is, mely az eszenyi úttól balra a szőlőig, az új urasági irtásig terjedt, valamint a falu alsó részén a Borhegy és az Eszeny—Isztimér—Csurgó hármas határ felé húzott vonalig, az isztiméri határból a Vörös szántók és az eszenyi határ között elterülő részt. Az e részbe eső erdőt a földesúr vágatja ki saját hasznára, saját költségén, de csak négy évig, 1873-ig. A kihasítandó rész felmérése is a földesúr költségén történik. Minthogy az így kihasított legelő is kevesebb volt az egész járandó mennyiségnél, a jobbágyok közössége megrövidült. Ennek fejében a földesúr külön adott iskolai célokra egy magyar hold földet és a továbbra is közös használatban maradó külső kútnál a jószág deleltetésére elegendő helyet. Az egyezségben a Gajában való itatást és az állathaj tási csapásokat is szabályozták.

105 A Bach-kori községszervezés már 1856-ra Balinkához csatolta Mecsér és Gyón-pusztát, melyek addig önálló urasági birtokok voltak, más földesurak birtokában. Kisgyón-puszta gr. Zichy Jánosé, Nagygyón és Mecsér az Ágoston-rend klosterneuburgi kolostoráé volt. Mecséren 35, Gyónón 32 lakos élt.

106 Tehát úgyszólván kizárólag a földesúri majort ellátó cselédség. 1863-ban Kisgyónpuszta 669, Mecsér és Nagygyón (a közös birtokos miatt egybe számították) 3069 magyar holdból állt.

107 Hosszú ideig ez a három