Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Farkas Gábor: Alsószentiván

ütemű fejlődés indult meg. 1951-ben 50. a következő évben pedig már 175 tag van a tszcs-ben. Eközben már tagosításra is szükség volt. A tszcs 959 kat. holdas földterülete a község északi és északkeleti határában fekvő dűlőkben terült el. Az Összetartás szövetkezetet főleg az újgazdák alakították, és 1952 őszéig a társulástól a régi kisbirtokosok még távol tartották magukat. A viszonyok azonban ekkor már úgy alakultak, hogy a kisbirtokosok többségének is termelőszövetkezetet kellett alakítania. Ezt sokan be is látták, és különösebb agitáció nélkül mondták ki a csatlakozást a szövetkezeti mozgalomhoz. 1952. november 18-án 34-en új szövetkezetet (Üj Élet) hoztak létre. A közös gazdaság 470 holdon alakult meg, melynek 92%-a volt szántóföld. A szövetkezetben gazdálkodáshoz a szakmai hozzáértés igen magas fokú volt, de a vezetők és a tagság körében folyó torzsalkodás az eredményeket eléggé csökkentette. Még 1952 decemberében Benedekpusztán megalakult a Béke Termelőszövetkezeti Csoport. Ennek taglétszáma volt a legnagyobb: 61 fő, akik 478 hold saját földön gazdálkodtak, de az állami tartalékterületekből 379 kat. holdat még kaptak. A Béke Tszcs-nek igaerő-állománya alig volt, így a földmunkákat a gépállomás végezte el. Az Üj Élet Tszcs-ben viszont bőven volt lófogat (11 pár), így a gépállomást alig vették igénybe. Ez a jövedelem kiosztása során is megmutatkozott. Az Üj Élet Tszcs-ben egy munkaegység 1953-ban 80 Ft-ot ért. Ennek ellenére 1953 őszére ez a termelőszövetkezeti csoportosulás átmenetileg felbomlott, a másik két szövetkezet taglétszáma is jelentősen megcsappant: a Béke Tszcs-ben csak 19 tag maradt, de az összetartás Tszcsben a kilépők száma jelentéktelen volt. Létszáma 1954 tavaszán 73 fő. Ebben az esztendőben mindkét szövetkezet gyarapodott: istállók, ólak, górék épültek, sőt a Béke Tszcs 10 kat. hold területen halastavat is létesített. Ez a gazdaság termelési eredményeiben messze felülmúlta az öszszetartás Tszcs-t, amely igen nehezen tudta kibontakoztatni mindazokat a helyzeti energiákat, melyek a tagságban, és a gazdaság adottságaiban voltak. Az a tény azonban, hogy ez a társulás 1953 második felében nem bomlott fel — illetve csekély volt a társulásból kilépő tagok száma is —, nem jelenti azt, hogy a kollektív gazdaság eszméje mélyen gyökerezett volna a tagságban. Együttmaradásuk oka kizárólag az objektív helyzet volt: egyéni úton már nem boldogultak, s mivel egész életüket a mezőgazdasági termelésben töltötték, ipari, üzemi munkát nem is tudtak maguknak elképzelni. Erre majd csak a fiatal generáció vállalkozik, és főleg a közeli Dunaújváros ipari létesítményeiben talál kenyérkereseti forrást. 1954-től a termelőszövetkezetek gazdasági megerősödése figyelhető meg. Nagyobb támogatást kapnak állami pénzekből, és helyileg az a politika kezdett érvényesülni, hogy a tagság helyzetét stabilizálják, adjanak nekik állandó elfoglaltságot. Az Összetartás Tszcs-ből elég sokan kisbirtokosoknál vállaltak részesművelést, de a napszámos munkáktól sem zárkóztak el. Mindez olyan viszonyok között zajlott le, amikor a kisbirtokos egzisztenciák is bizonytalannak érezték helyzetüket; azaz bármikor megérkezhetett a hatóságtól az utasítás, hogy a kisbirtokosok egy részének, vagy akár a szövetkezeten kívül állók teljes számának a tszcs-khez kell csatlakoznia. A kisbirtokosok jövőjüket egyáltalán nem látták biztosítottnak a társulásokban. Az állami segítség, a tszcs-k gazdasági viszonyainak rendezése, majd stabilizálása nem maradt eredmény nélkül, de végül mégsem érte el célját. Igaz ugyan, hogy mindkét szövetkezet állami kölcsönből