Fejér Megyei Történeti Évkönyv 13. (Székesfehérvár, 1979)

Farkas Gábor: Alsószentiván

helységről tudunk, s valamennyi puszta jellegű település. Alsószentiván a középkori Szentivánpuszta két részre osztásával keletkezett, és a tőle északi irányban, kb. 3 km távolságnyira felépült település lett Felsőszentiván. Ugyanakkor létezett Szentiván Aba határában és Baracska mellett is. A 18. századi források az Aba melletti Szentivánt már Felsőszentivánnak, a tulajdonképpeni Felsőszentivánt pedig Középszentivánnak jelölik. Amikor Alsószentiván belterülete elérte Középszentivánt, ezt az elnevezést megszüntették, de a fejlődés folyamán eltűnt a Baracska melletti Szentivánpuszta is. Alsószentiván középkori múltjára kevés írásos emlékünk maradt fenn. Annyi bizonyos, hogy a 14. század közepén már létezik egy Szentiván település, melyet Almás (a későbbi Rácalmás) és az ehhez közel fekvő Kulcsegyház birtokkal együtt említ egy oklevél.

3 Azután sokáig nem tudunk róla. Valószínű, hogy határát az igen közeli Kis- és Nagyzedreg falvak nemessége birtokolja. A falut még a török támadások első évtizedében felégették, s a terület Zedreggel együtt pusztává változott. 1546ban már lakatlan, határát más falvak lakói művelik. (Adony, Pentele, Makád, Almás, Lórév, Ráckeve és Simonfalu.)

4 A palotai végvár e pusztákat is a vártartomány települései közé sorolja,

5 s a néhány lakost jobbágyszolgáltatások fizetésére kötelezi. Thury György távozása után utóda — bár újra fegyveres úton kapcsolja ezt a részt a vártartományhoz — azt megtartani nem tudta.

6 A puszta 1563-ban elnéptelenedett. Szentiván magyar földesura, a Paksy család jogait a török miatt nem tudta érvényesíteni, de a vidék adójára igényt tart a török mellett Palota kapitánya is. A Paksy család Szentivánt 1561. július 9-én kapta az uralkodótól,

7 s telepeseket csak 1573-ban tudnak Szentivánra vinni. Ezek is mindössze öten voltak, és ebben az esztendőben még csak házaikat építik. Tíz évig pusztán állott, területén az élet nehezen indult. A földesúr ezért három esztendőn át nem követelt a szentivániaktól szolgáltatást.

8 Ügy látszik, hogy a mentesség lejártával ezek a jobbágyok elhagyták Szentivánt, mert Pálffy Tamás kapitány ismét telepítési akcióba kezdett, és a négy egy telkes jobbágynak (Jónay András, Lukách Demeter, Ferdes Péter, Márkus Imre) és három zsellérnek (Guthy István, Almády Balázs, Iwánkai Péter) négy esztendőre engedélyezett mentességet mindenféle jobbágyi szolgálat alól. A telepítés 1576-ban történt.

9 A közállapotok azonban igen bizonytalanok a hódoltsági területen. 1585. április 10-én Paksy György győri lovaskapitány nem tudott kulcsi, szentiváni birtokaira utazni, és a birtokkal kapcsolatos jogi eljárást Veszprémben végezte el.

10 A tizenöt éves háború alatt újra pusztává vált a falu. 1617-ben — a palotai vár javainak összeírása alkalmával — elhagyott és lakatlan falunak tüntetik fel Szentivánt.

11 Az elpusztult falvak határát azonban hasznosították. A füves legelőkön ridegszarvasmarha-tartás folyt. A 17. század közepén beállt viszonylagos nyugalom a magyar katonai nemesség birtokszerző törekvéseinek kedvezett. 1649. június 6-án Pálffy Pál nádor Szentivánt — mivel a Paksy család fiúágon kihalt — Lendvay János és Farkas András győri harmincadosnak adományozta. A Lendvayak korábban a Kápolnai előnevet viselték, s 1624. március 28-án nyertek nemességet.

12 Ezt 1650. június 23-án az uralkodó megerősítette, sőt kiterjesztette Lendvay János feleségére, Pozsgay Annára is,

13 majd 1651. április 2-án megerősíti azt a birtokadományozást, melyet két évvel korábban a nádor adott Lendvay Jánosnak és Farkas András-