Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

biztosítása egységes fellépést sürgetett. A kerület elöljárói Csórón tanácskoztak; megszervezték az őrjáratokat, a híradást (tíz főnél nagyobb létszámú egységek közeledtére félre kellett verni a harangokat), figyelmeztették a népfelkelőket, hogy a jelentősebb, „legyőzhetetlen" alakulatok megtámadásától óvakodjanak. A kerületi ülésen megjelentek a népfelkelés sikerét abban jelölték meg, hogy „a nép a jó egyetértésben, és kölcsönös engedelemben fogjon egymással kezet".

218 Székesfehérvár polgárai sem maradtak tétlenek. Jellasics szökése után az egyedül vagy kisebb csoportokban mutatkozó horvátok ellen bontakozott ki a gerillamozgalom. Október elsején a helyőrség tisztje két eltűnt katonáját kereste. Borovits hadnagy azért emelt panaszt, mert a lakosok a horvátokat megtámadták, fegyvereiket és lovaikat elvették. Az elkeseredett népet bosszúval töltötte el, hogy présházaikat, pincéiket feldúlták, s a rablást a helyőrség alakulatai is folytatták. A városi bizottmány az előfogatokat követelő tisztek előtt kijelentette; felszólítják Jellasicsot a városban levő „rabló csoport" fősereghez történő visszarendelésére. Állandósultak az összecsapások, egyre nagyobb számban tűntek el a horvát katonák, a sírásók kénytelenek voltak segítséget kérni, hogy az agyonverteket elhantolhassák. Egy fosztogató csoportot a rácvárosi Szent Jánoshíd környékén lefegyvereztek. Az akció fő részesei a vidéki földművelők voltak, akik a városkapitány utasításával is szembeszálltak, a horvátoktól elvett fegyvereket nem adták át. Mind gyakrabban hangzottak el olyan vélemények és követelések, hogy a helyőrségtől meg kell szabadítani a várost. Október 2-án a bizottmány a nép tudomására hozta álláspontját: a megtorló akciókkal nem értenek egyet, nem helyeslik a népfelkelés kihirdetését sem, a horvátok ellen végrehajtott támadásra a város lerombolása lesz a felelet. Ne akarjanak bosszút állni, a vidékieket is tartsák vissza az ellenségeskedéstől! A város vezetőinek felhívását a lakosok nagy többsége nem vette figyelembe. Mind jelentősebb fegyveres csoportok járták a város utcáit. Szász Ferenc építőmester nemzetőröket és vidéki parasztokat gyűjtött maga köré, s megkezdte a felkelők szervezését. A nemzetőr századok parancsnokai Szász felhívására még nem rendezték egységeiket. Ulmann Ferenc kapitány az őt felkereső építőmesterrel közölte, nem ért egyet a horvátok lefegyverzésével.

219 Október 3-án reggel a piacon megjelenő horvátok erőszakos fellépését a nép sem tűrte el. Rátámadtak a kenyeret és egyéb élelmiszereket fosztogató katonákra, akik dulakodás közben rálőttek a fehérváriakra. Az események híre gyorsan elterjedt a városban, 9 óra tájban már hatalmas tömeg tolongott a városháza előtti téren. Egy horvát főhadnagy katonáinak lefegyverzése ellen tiltakozott, de nem juthatott el a városházára, mert a tömeg útját állta, agyon veréssel, felkoncolással fenyegette. A tiszt megjelenése olaj volt a tűzre; a nép a helyőrség lefegyverzését követelte. Izmay János áttörte magát a sokaságon, a főhadnagyot a bizottmány elé vezette. Az iparosokból, földművesekből álló tömeget lecsendesíteni nem lehetett, Izmayt és a tisztet követve betódultak a városházára; a bizottmány előtt követelték a horvátok megsemmisítését. Mind többen hangoztatták, készek életüket is feláldozni a város és „a magyarok biztosítására". Előkerültek a elrejtett fegyverek — Neustádter a polgároktól beszedett fegyvereket nem találta meg —, ezt erősíti meg a bizottmány határozata is. „A lakosság fegyverei kiadattak, hogy magukat védelmezhessék." A népfelkelők tehát