Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

élelmiszereket követelt. Az élelmezésről tárgyaló bizottmány ülésén megjelent a város küldöttsége. Kőnig József a városi bizottmány határozatát tolmácsolta, nevezetesen: szeptember 26-án Fehérvár látta el a betolakodókat, 27-én a megye élelmezze az osztrák—horvát sereget. A főbíró a rendkívüli ülésen megjelentek habozását látva kijelentette, hogy „maga fogja a horvátokat a megye nyakára vezetni, ha segély kezét megvonja a várostól". A megye határozatát is a félelem szülte: a megtorlás, rablás elkerülése érdekében a követelések teljesítésére kötelezték a községeket. A követelések teljesítésével azonban korántsem lehetett gátat vetni a féktelen pusztításnak. Jellasics seregének vonulását égő, feldúlt falvak jelezték. Fejér megye népe is megismerte „őfelsége" katonáit; az ellenállás, a népfelkelés hatotta át a polgárokat és a parasztokat,"" A Kaj árról Szentmihályra vonuló ellenség szeptember 26-án vonult át Fülén. Váratlanul törtek a községre, a lakosság „borzasztó rémülésében eszmélkedni sem tudott", az ellenállást meg sem kísérelték. Ezt látva a horvátok a pincéket feltörték. Jelentős kárt okoztak Szabad- és Falubattyánban, Csőszön és Polgáraiban.

192 Az ellenállás szükségességét fogalmazta meg Varga Imre abai bíró: „A haza veszélyben van, ezt halljuk mindenfelől. . ., s itt az idő, hogy tenni kell mindent, amit csak lehet, különben elvész e drága hon . . ,"

193 A nagylángi uradalomban „iszonyatos" dolgokat műveltek a „rabló szerbek". Fövenypusztát és Tácot kirabolták. Csérimajor cselédeit földönfutókká tették, a nőket is megtámadták. A Szentivánpusztán tartózkodó Zichy Domokos veszprémi püspököt és Zichy Györgyöt kirabolták. Az uradalmat sem kímélték: egyetlen éjszaka 1631 birkát lemészároltak, 220 akó bort vittek el, 10 ökröt elhajtottak.

194 A megye délnyugati területeinek megszállását követően a lakosok egy része az iszkaszentgyörgyi erdőbe menekült. Sárpenteléről közel 3000 birkát, 100 szarvasmarhát hajtottak az uradalom erdejébe. Otthonaikat elhagyók érkeztek Tácról, Fövenypusztáról, sőt a fehérváriak is itt találtak menedéket. Ide tódultak az iszkaszentgyörgyiek, mohaiak, keresztesiek is; földművelők százait és „ezernyi marhát" védett meg az erdő.

1!)5 A várost megszállva tartó osztrák—horvát sereg egységei, az őrjáratok megtámadták a környező helységeket. Szeptember 27-én Seregélyeshez közeledtek, az ellenállásra felkészült lakosság segélycsapatokat kért Salamon kormánybiztostól. „Puszta kaszával" a betörést nem tudták meghiúsítani. A reguláris erők nem érkeztek meg, így a horvátok akadálytalanul vonultak Seregélyesre. Élelmiszerek kiadására kötelezték a lakosságot; kenyeret, húst, zabot követeltek. Az egységparancsnok gyújtogatással és rekvirálással fenyegette az elöljárókat. A város lakói nem rettentek meg, mire a kapitány a Bárándpuszta környékén táborozó fegyveres alakulatok megtorló akcióját sürgette; így „a város kéntelen volt adni . . ., mit lehetett". A rekvirálás és zsarolás tovább fokozta az ellenállást. A seregély esi jegyző felvette a kapcsolatot a közelben állomásozó Würtemberg-huszárokkal. Parancsnokuk Szerecsenpusztára rendelt egy szakaszt azzal a feladattal, hogy újabb rekvirálás esetén siessenek a seregélyesiek megsegítésére. A délutáni órákban kétszáznál is több horvát tört a helységbe, a kaszákkal, husángokkal felszerelt lakosok azonnal meg akarták támadni a fosztogatókat. Megsemmisítésüket és lefegyverzésüket az uradalom tiszttartójának fellépése meghiúsította. 25 ökröt hajtottak el, azonban közel százan utánuk eredtek és Szerecsenpusztán egyesültek a huszárokkal. Rajtaütésszerűén