Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Források - Érszegi Géza: Okmánytár Dunapentele középkori történetéhez

Érszegi Géza OKMÁNYTÁR DUNAPENTELE KÖZÉPKORI TÖRTÉNETÉHEZ* 1238 1 Miklós alországbíró tanúsítja, hogy előtte a Duna-szigeti Szent Panta­leon monostor apátja: Banc, valamint Raslo, Mortun, Heydur, András és mások az Ondarnuc nemzetségből pert indítottak Pósa ispán fia Péter ellen, mivel az jogtalanul elfoglalta az Odornuc földvárhoz tartozó, két ér közötti földjüket. Minthogy Péter is a magáénak vallotta azt a földet, ezért az alországbíró párbajt ítélt az igazság megállapítására. A párbaj helyett azonban a felek megegyeztek, hogy a Duna felé eső kétharmada a peres földnek az Ondornuc nemzetségé, a puszta Cheten falu felé eső egyharmada pedig Péteré lesz azzal a feltétellel, hogy Péter sem északra, sem délre nem lépi túl az eret és a Dunáig sem terjeszkedik. A földet a felek számára a Dag faluból való Jakab fia Simon mérte ki. Az oklevél szövege a veszprémi káptalan 1398. január 14-i átírásában (I. a 11. számú oklevelet) maradt fenn, amelynek az eredetije ugyancsak elveszett; hiteles átírása Zsigmond király 1401. április 10-i oklevelében (l. a 12. számú oklevelet) található. — Jelzete DL 3628 (korábban: Acta Iesuitica, Collegium Iaurinense f. 16. no 23.). Kiadva: Fejér, Georgius: Codex diplomaticus ecclesiasticus ac civilis (Budae 1841.) X 4. köt. 72. 1263 2 IV. Béla király elveszi a Sudan nembéli Gábor mestertől a szigeti Szent Pantaleon monostort, amely a tatárjárás idején elpusztult, mivel Gábor mester — kötelezettségével ellentétben — azóta sem hozatta rendbe, és kancellárjának, Fülöp esztergomi érseknek adományozza azzal a kikö­téssel, hogy az érsek tartozik a monostort helyreállítani. Az oklevél eredetije vízfoltos hártyán található, pecsétje a piros és lila selyem­zsinórról elveszett. — Jelzete: Esztergomi Primási Levéltár, Archívum saeculare lad. A fasc. 1. no 1. — Kiadásait felsorolja Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke (Budapest 1923.) I. köt. 1385. szám. — Fényképe: Fe­jér megyei Történeti Évkönyv 9 (1975) 23. lap. *Okmánytárunk előzményét „Dunapentele a középkorban" címmel lásd: Fejér megyei Történeti Évkönyv 9 (1975) 7—42. Az Okmánytár sokat ígérő címe még akkor született meg, amikor az okmányok teljes latin szövegének a közlését terveztük. A teljes latin szövegű közlés azonban nyomdai okok miatt nem valósulhatott meg, így közle­ményünkben csak azok némileg bővített magyar nyelvű regesztái jelennek meg.

Next

/
Thumbnails
Contents