Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Források - Benda Kálmán – Nehring, Karl: Székesfehérvár 1602-es török ostromának naplója

Az ezredes úr azt válaszolta, hogy nagyon csodálkozik ezen a javaslatukon, hiszen az előző napon olyan derekasan viselkedtek és hogy meg van döbbenve, hogy fölmerült a lelkükben, hogy ilyen súlyos esküszegést kövessenek el. Jusson eszükbe, hogy Bécs városában szigorú a bíráskodás, számtalan példát lehet felhozni rá, hogyan bűnhődtek mások hasonló tetteikért, majd azzal zárta, hogy ő maga, a kapitány urakkal, a várnaggyal és a többi tiszttel együtt el van rá szánva, hogy nem adja a várat az ellenség kezére. Intette őt és a többi katonát is, hogy mindenki térjen vissza a helyére, buzdítva őket, hogy magát is odaviteti melléjük a fedezékbe, mert velük akar élni és halni. Ezt fogja tenni a többi kapitány úr is, mert sokkal jobb becsületben meghalni, mint ilyen aljas tettet elkövetni. Ez a katona mindent elmondott a többinek, akik azt válaszolták, hogy ez igaz ugyan, és hogy ezt szívesen meg is tennék, de most már lehetetlenség tovább védeni a várost, mert már nincsenek ehhez elegen, és az, hogy elveszítsék életüket, feleségüket, gyermekeiket, semmiféle hasznára nem lenne ő császári felségének, és az előzőkben is már többet vállaltak, mint ami lehetséges, hogy megvédjék őfelségét és minisztereit, de most, ha az ezredes úr nem akarja feladni a várost, majd feladják ők és gondoskodnak sorsukról. Felkeresték Malines [Melines] kapitány urat, hogy tárgyaljon helyettük az ellenséggel, de az visszautasította, hogy ezt megtegye. Amikor az ezredes úr látta a legénység makacs elszántságát, meghagyta a kapitányoknak, a várnagynak és egész környezetének, hogy ne hagyják magukat befolyásoltatni a katonák által, kiknek viszont azt felelte, hogy hatalmukban áll azt tenni, amit akarnak, de bízik bennük, hogy érett ésszel meg fogják gondolni a fentieket és nem fognak elkövetni ekkora aljasságot. Az ezredes úr e válaszára a fent említett követek elmentek és beszámoltak erről a többi katonának, de hamarosan visszajöttek, jelentve, hogy a katonaság szilárdan kitart elhatározása mellett, hogy szerintük lehetetlen tovább tartani a várat, ezért eltökélték, hogy átadják az ellenségnek. Erre az ezredes úr újra keményen visszavágott, felszólította őket, maradjanak meg hűségükben, amire ő császári felségének felesküdtek, és visszautasította, hogy akár ő, akár a kapitány urak, akár a várnagy és a tisztek beleegyeznének ilyen árulásba. így a katonák visszatértek és közölték övéikkel az ezredes úr szilárd elhatározását. Azok, amint ezt tudomásul vették, egy katonával, aki kicsit beszélt franciául is, tárgyalásra hívták az ellenséget; a kintiektől nem kaptak választ, de az aknaásások abbamaradtak. Némileg megzavarta őket az is, hogy Heissenstein [Aisemstan] kapitány úr zászlósa közben tüzelt rájuk saját állásából; végre az ellenség választ adott a mieinknek. Közben tovább folyt az ellenkezés, hogy ilyen módon nem lehet megegyezést kötni, a katonák azonban azonnal elhallgattatták ezt a véleményt. Közben eljött a reggel. Az ellenség felszólítást küldött, jelöljenek ki két kapitányt túsznak, és hogy ők is hasonlóan be fognak küldeni valakiket az övéik közül a városba. A katonák keresték a kapitányokat, akik. az ezredes úr parancsához híven, nem voltak hajlandók semmire, és azt mondták, hogy mivel ilyen önkényes módon megtagadták az engedelmességet, tőlük ne várjanak semmiféle segítséget. Ha megtették volna kötelességüket, ők is minden veszedelemnek kitették volna az életüket értük, de így már minden hiábavaló. Végül két zászlóst kerestek, mert már nem lehetett a dol-