Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Közlemények - Farkas Gábor: Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848 – 1868 között

több száz levélben küldözték széjjel a falvakba, amelyekben ezek megértésre találtak. (A pópák és tanítók ebben a tevékenységben nagy gyakorlatra tettek szert már az előző évtizedekben is.) A tiltakozó levelekre egymásután érkeztek a támogató válaszok, s így a tordai gyűlés eseményeire Erdély egész románsága felfigyelt. A támogatásnak erre a tömeges voltára a Torda megyei románság sem számított, és amikor látta annak nagyságát, további követeléseket támasztott. Ezekben a napokban már kiütközött a megegyezés lehetetlensége is. Rusz János egyik levelében már arról értesíti a megyei tisztikart, hogy a románok a bizottmányi közgyűlés egyetlen határozatát sem ismerik el. Ezt ugyancsak a 48-as törvényeknek a románok számára való érvénytelenségével magyarázta. Rusz már odáig merészkedett, hogy levelét román nyelven a közgyűlési jegyzőkönyvbe kéri megörökíteni, ami meg is történt. Ezt a követelést megismétli még Anka Péter. Harsánu és Bottá nevű bizottsági tag. Velük szemben Bánffy János és Kemény János képviselte a magyar nemzeti álláspontot. Szerintük a román követelések a jelenlegi politikai helyzetben a reakciót képviselik. Ehhez csatlakozik Vajda Samu román birtokos is, aki szerint a közgyűlésen felszólaló „román atyafiakat" senki sem hatalmazta fel, hogy a román nemzet nevében beszéljenek, így ők a saját véleményüket mondták el. Hasonlóan foglalt állást Grózé János megyei aljegyző is. Grózé, mint a tisztikar tagja, jól tudta, hogy a román nemzeti követeléseket egy vármegye keretein belül nem lehet megoldani, hisz azok annál sokkal nagyobb horderejű kérdések. Grózé egyetértést hirdet a két nemzet között, amely végül is a haza üdvét szolgálja. Csatlakozott a lojális nemzetiségi képviselőkhöz Móga László is. Ö is reakciónak minősíti az ellenzék több lépését, bár megjegyzi, hogy azokban sok a jogos nemzeti követelés. Viszont a reakciót nemcsak a saját nemzetebeliekre vonatkoztatja, hanem a magyar uralkodó körök több intézkedését is ennek minősíti. Azt mondja, hogy „a reakció a mi közös ellenségünk, amely egyaránt sújtja a magyar, a székely, a szász és a román népet". Móga László a magyar vármegyei nemesség szűkkeblűségét joggal ostorozta, mert végül is nem sikerült a bizottmányba bevonni a román többséget, melyet pedig Torockay Miklós, az egykori főispán is támogatott. így végül a Torda megyei bizottmányi közgyűlésen a tagság háromnegyed részét alkották a magyarok és csak egynegyedét a románok. Itt a jogegyenlőség megsértésével vádolják a magyar birtokos osztályt, és azt a következtetést vonják le, hogy akárcsak a múltban, most is a románok szenvedtek hátrányt/'

2 Látjuk, hogy még a lojálisnak tűnő román nemzet képviselői is tele vannak sérelemmel, amely a magyar közigazgatás szűkkeblűsége folytán csak fokozódik. Lényegében a román nacionalizmus ellen a magyar nemesi nacionalizmust állították, amely a megegyezést eleve lehetetlenné tette. Az országgyűlés feloszlatását, az önkormányzati élet felszámolását a román nemzetiségi képviselők megnyugvással veszik tudomásul, és ismét a Habsburg politika nyomába szegődve igyekeznek nemzeti törekvéseikhez támogatást szerezni.