Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Közlemények - Farkas Gábor: Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848 – 1868 között

a legfelsőbb államhatalmi fórumban is lehetővé tennék. Hosszú László a mérsékelt nemzetiségi vezetők közé tartozott. Felszólalásában többek között azt mondotta, hogy „szeretett hazánk, nemes Maros-székünk boldogulását nézik, melyet egy szívvel és lélekkel óhajtja román nemzetünk". A román nemzetiség negyedik nemzetként való elismerése igen erős nyomatékként szerepelt minden román politikusnál. Hosszú László elsőként éppen azt sérelmezte, hogy a főkirálybíró a közgyűlést megnyitó beszédében nem is említette meg a román népet.'

1

' A románság nemzeti jogainak elismertetése a magyarság által ritkábban lakott vármegyékben még szenvedélyesebben vetődött fel. Úgy látszott, hogy e kérdés volt a feltétele annak, hogy a románok a bizottmányban megjelenjenek és ott konstruktív munkát végezzenek. A Kraszna megyei Szilágysomlyón a románok azért tiltakoztak, mert a restauráció során megválasztott megyei tisztikarba a román nemzetből senki sem jutott be. Ekkor a tiltakozásra az volt a válasz, hogy a közigazgatáshoz szakértelem szükséges, amihez a románok nem értenek. Amikor kiderült, hogy a megyében képzett román közigazgatási szakemberek is dolgoznak, akkor a bizottmány megváltoztatta álláspontját, és a főispán — Bánffy Albert —, három tisztviselői helyet a románoknak juttatott.

38 Ez nem számított nagy engedménynek, de egyelőre itt az agresszív nemzetiségi szándékok felszínre jutását meggátolta. Ezt tudta a magyar közigazgatás is, és az aljegyzői, a főszolgabírói, és másodszolgabírói állásnak a románok részére történő juttatásával nem látta veszélyeztetettnek a magyar nemzeti ügyet. A Kolozs megyei közgyűlésen azonban élesebb összecsapásra került sor. Itt a bizottmány összetételével voltak elégedetlenek a román bizottmányi tagok. A megyei bizottmányt csak ideiglenesnek tekintette a főispán is, éppen a túlnyomó román lakosság képviseletének hiánya miatt. Az első közgyűlésen emiatt a románok nevében tiltakozást nyújtott be Pap Tódor, Fekete János (kolozsvári esperesek) és 21 falusi pópa. Beadványukban a bizottmányt törvénytelennek mondották, mert az a 48-as törvények szellemében hívatott össze. Nyíltan kifejezésre juttatták, hogy a bizottmányt nem ismerik el, hiszen ők a 48-as törvényekkel most is szemben állanak, miként 48-ban a magyar nemzet törekvései ellen fegyverrel küzdöttek.'

!!) Ennél arcátlanabb kihívást a magyar nemzeti ügy ellen szinte elképzelni sem lehetett volna, mégis a vármegye vezetősége kénytelen volt a kérdésen töprengeni, éppen a román lakosság túlsúlya miatt. A tiltakozásban a románok a Habsburgok ellenforradalmi rendszerére hivatkoztak, amely nekik szabadságot ígért, majd az 1791. évi 12. tc-t idézték. Ez ugyanis felhatalmazta az erdélyi községeket és a vallási közösségeket, hogy a vármegyék által jelölt nemesi közgyűlési tagokat nem kell elfogadniuk, amennyiben nekik más jelöltjük lenne. E törvény értelmében interpellált a Kolozs megyei közgyűlésen 1861. május 23-án Boheirel Sándor is/'

0 A képviselő kolozsmonostori lakos volt, ahol a magyar és a román lakosok vegyesen éltek. Beszédében szemléletesen mutatott rá arra, hogy a román értelmiség hiánya a közgyűléseken milyen hátránnyal jár nemcsak a román, de a magyar dolgozó osztályokra nézve is. Boheirel Sándor szerint a magyar és a román felszabadult osztályok sorsközössége nyilvánvaló, érdekeik azonosak, így képviseletüket a bizottmányban is el kell látni. Boheirel interpellációjában a politikai rea-