Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról
újból súlyosan károsították, sőt hogy némelyek itt-ott odáig merészkedtek, hogy a menekült cigányokkal közösséget vállaltak, nekik az üldözés tervezetéről előre bizonyossággal szolgáltak és nem csupán befogadni, elrejteni, de nekik táplálékot, ravaszul védelmi eszközöket nyújtani is bátorkodtak. Evégből, mivel mások példájára ő királyi szent felsége az említett veszedelmes emberek csordáját ezen királyságban és csatolt részein üldözni és minden lehetséges módon kiirtatni és kiküszöbölni és elégséges intézkedésekkel úgy a köz, mint a magánosok biztonságáról minden legjobb módon gondoskodni tartozik. , Csatlakozva az előrebocsájtottakhoz, ezen királyi helytartótanács ő királyi szent felsége kegyes jóváhagyásával atyai gondoskodásával, szorgalmával készült ezen előterjesztést hozta a magyar királyság számára, ennek során fent tisztelt uraságotoknak és a kebelükben létező szabad királyi városoknak, valamint egyéb kiváltságos kerületeknek és helyeknek is ezen királyi helytartótanács komolyan erősen és igazán, mint magából következik, meghagyja, hogy először, ha az országban eddig megtűrt cigányok közül, akikről nem derült volna ki, hogy loptak, raboltak, vagy más bűnben részesek volnának, avagy a többi gonosztevővel közösködnének vagy társulnának, a földesurak némelyeket uradalmukban a birtokukon befogadni és azokon tartani akarnának, szabadságukban áll. Fogják azonban maradandóan a birtokon és különös és tökéletes gondjuk legyen arra, hogy ezek nem botrányos, hanem tisztes életet folytassanak és főleg hogy magukat a közbiztonságot veszélyeztetőktől távol tartsák, az ilyenben találtakat pedig szigorúan büntessék meg. Másodszor, mindazon többi cigányok pedig, kiknek nincsen az említett módo(n megbizonyult uradalmuk és ezeknek kóbor, tolvaj és rabló életet folytató társaik, a cigányok feleségével és gyermekeikkel együtt, mostantól számított három hónap múlva személyenkénti megszámlálással összeírandók ezen Magyarországon és csatolt részein, miként az ország összes, úgy uraságotok vármegyéjében is, mégis azon különös feltétellel, hogy ha valaki fegyverrel vagy csak bottal is ellenállna, azt büntetlenül öljék meg, az elfogottakat pedig minden további eljárás nélkül, csupán számuk megállapítása végett össze kell írni. A már meghozott ítélettel elítélteket és azoknak tizenhat éven felüli gyermekeiket, akik már olyan bűn elkövetésére és fegyverfogásra alkalmasak, bármely főbenjáró bűnben találtattak volna, le kell fejezni. Az asszonyok pedig akár ilyen veszedelmes emberek feleségei volnának, akár nem, akik kóbor vagy hasonló életet folytatnak, első befogásuk alkalmával ítéltessenek meg, és azon súlyon fenyegetés mellett, hogy ha még egy alkalommal Magyarországon vagy csatolt tartományában, következésképpen ezen vármegyében kézre kerülnének, halállal bűnhődnek, ennek megtörténte után Magyarországon és csatolt tartományaiban, a szomszédos Cseh királyságban és az abba bekebelezett tartományokban, Dalmáciában, Alsó- és Felső-Ausztriában a hátukra a száműzetésük jeléül az R betűt (relegata = száműzött) rásütni, vagy puskaporra] rákarcolva száműzni a visszatérőket és másodszor befogattakat pedig pallossal büntetni. Ha pedig az ilyesféle cigányok, azok társai és társnői, feleségei és felserdült gyermekei valamiféle főbenjáró bűnben volnának elítélve vagy az rájuk bizonyult volna, megállapíttatván a perben a büntetés, hosszadalmas peres eljárás és felesleges perbeszédek nélkül le kell fejezni őket. Harmadszor: azon kóbor cigányok pedig és a társaik, mindkét nembeli velük tartók, akik az előbb megnevezett és leszögezett határidő előtt észhez térnének és azon csavargó henyélést és azon közveszélyes életmódot, úgyis, mint a sok bűnöknek okát elhagyják és készségesek volnának a munkálkodásra és a dologra, jelentkezzenek mindannyian egyenkint a magisztrátusnál, ahol laknak, vagy a vármegye alispájánál a megadott határidő előtt, ahol minden személy nevét, korát és testalkatát jegyezzék fel. Ezen dolgozó embernek ígérjenek munkájuk arányában mérsékelt bért és miként másutt, ebben a megyében is az ily észre tért személyek összeírását küldjék fel azonnal ezen királyi helytartótanácshoz és e módon jelentsék azon személyeket, akik tisztes életre adták magukat, mely dolgok előfordulásáról és megtörténtéről annak idején időről időre és a végén tegyenek jelentést, hogy az említett összeírásokat innen ő felségének alázatosan felküldeni és így úgy ezen, mint más királyságok és tartományok köznyugalmáról könnyebben gondoskodni lehessen.