Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)

Tanulmányok - Erdős Ferenc: A polgári forradalom és szabadságharc története Fejér megyében 1848 – 1849

nos polgárság mellett a kizsákmányolt tömegek aktivitása megélénkült. A parasztság elviselhetetlen helyzetét, nyomorát az 1846 őszén országosan is általánossá vált éhínség fokozta, s jelentős mértékben hozzájárult a forra­dalmi helyzet kialakulásához. A tömegek nyomora, az éhezők, a koldusok nagy száma a feudális viszonyok ellentmondásaira irányította a figyelmet. A rossz terméseredmények által előidézett gazdasági válság politikai vál­ságba torkollott. Az uralkodó osztály megrettent, félt az ínség következté­ben fellépő mozgalmaktól. Fejér megye nemesi vezetői 1846 végén gyors intézkedéseket léptet­tek életbe; községenként felmérették az éhezők számát, a földbirtokosok gabonakészleteikből vetőmagot, „ínséggabonát" osztottak, egyes uradal­makban munkalehetőséget is teremtettek. Tüneti kezeléssel azonban nem lehetett orvosolni, enyhíteni a nyomort. 1847 telén és tavaszán tovább romlott a helyzet. A sármelléki járás felső kerületében a zselléreket, a ne­gyed- és nyolcadtelkes jobbágyokat sújtotta leginkább az éhínség. A tel­kesek — vetőmag nem lévén — földjeiket nem tudták megművelni, a zsel­lérek nem kaphattak munkát. Bodajkon 180, Velegen 57, Csókakőn 119, Móron 614, Vajaipusztán 63, Sőréden 39, Pusztavámon 87, Keresztesen 58, Iszkaszentgyörgyön 150, Guton 121, Isztiméren 16, Kutiban 83, Csórón 119, Inotán 117, Csurgón 73 volt az éhezők száma. A zsellérek helyzetét — akik kenyerük nagy részét aratással biztosították —- az a körülmény is súlyosbította, hogy 1846 nyarán nem aratórészért, hanem pénzért vállalták a gabonabetakarítást. Munkabérükért, az élelmiszerárak rohamos növeke­dése miatt, csupán 3—4 mérő búzát vásárolhattak. Ugyanakkor az egyik igen fontos élelmezési cikk, a burgonya hozama is igen rossz volt, eddig ismeretlen „betegség" támadta meg, s elrohadt a földeken. Tác, Soponya, Kálóz és Csősz helységek éhezőin az uradalmak segí­tettek. Ellenben Rácalmáson, Adonyban és Perkátán nyomasztó volt a job­bágyok helyzete. A két utóbbi település lakói közül 2371-en, illetve 2016­an éheztek, a környező községekben kerestek munkát, kéregettek, koldul­tak. Az ínségesek között Ercsi földesura 500 pozsonyi mérő rozsot osztott ki, de a vetőmagszükséglet biztosításáról nem nyilatkozott. Gyorssegélyre szorult Martonvásár, Vál, Alcsút és Kajászószentpéter lakossága is. Tabajd zsellérei 2 pozsonyi mérő búzát kértek a megyétől. A pázmándi és sárosdi zsellérek helyzetén az segített, hogy Jakabszálláspusztán vállalhattak munkát. Cziráky Antal lovasberényi és nadapi jobbágyainak megígérte, hogy 300 mérő gabonát fog közöttük szétosztani. 28 Az uradalmak igen kis mértékben segélyezték a rászorulókat, csak ott és akkor osztottak „ínséggabonát", ahol az elégedetlenség kirobbanásától tartottak. Természetesen azt sem ellenszolgáltatás nélkül tették; a vető­magot s kenyérnek valót „piaci áron" megfizettették. A nyomor, az éhín­ség láttán egyetlen földbirtokos sem szüneteltette a feudális szolgáltatások teljesítését, a megye az adótartozások behajtásával állandó feszültséget te­remtett a községekben. Székesfehérváron 1847 tavaszán csökkentek a kereskedőknél és jó­módú parasztoknál levő gabonakészletek, az árak hetivásárról hetivásárra, sőt naponként emelkedtek. A tanács adminisztratív eszközökkel terelte gá­tak közé a gabonakereskedelmet, igyekezett megszüntetni a spekulációt, a készletek felhalmozását és visszatartását. Rendszeresen ellenőriztették a gabona és a liszt mennyiségét. Május 11-én 8221 mérő gabonát és „egyéb

Next

/
Thumbnails
Contents