Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12. (Székesfehérvár, 1978)
Tanulmányok - Heiczinger János: Fejezetek a cigánykérdés alakulásáról
falánul eljussanak a keresztény Európa hűbéres királyságaiba. De arra már nem volt elég, hogy ott meg is gyökeresedhessenek. A spanyol hidalgó, az angol lord asztalához ültette, fogadást adott a kis-egyiptomi „arisztokrata" tiszteletére, de nem fogadta be élethossziglani vendégnek kastélyába, nem házasította össze vele családját. A városi polgár is kiutalta a livréket. márkákat egy-két ízben, de nem hagyta betelepedni őket falai közé. Az egyház ugyan megáldotta és pártfogásba vette a kegyes zarándokokat, de kiközösítéssel fenyegette azt, aki vele tenyeréből jósoltatott, mivel az ő ügykörébe tartozott az égiek akaratának fürkészése. A keresztény Európa kötélre juttatta az enyém és tiéd között különbséget tenni nem tudó cigányt, hiába hivatkozott a római császár engedélyére. Mindezek oka az európaitól gyökeresen eltérő szellemi fejlődés volt. ami a cigányokat elválasztotta a nyugati országok népeitől. Azok beletörődtek a hűbériség életformájába, sőt a városokban lakó iparosok és a kereskedők már a kapitalisca viszonyokba is. Ebbe a világba — ahol minden embernek születésétől fogva megvolt a maga helye, minden tárgynak a gazdája —, cseppent bele a cigány a maga tulajdont alig ismerő, gyűjtögető-nomád világszemléletével. Vesztére olyan tulajdonságokat vagy képességeket sem hozott magával. amikkeJ jelenlétét nélkülözhetetlenné vagy legalább kívánatossá tehette volna. A nyugatra szakadt cigányok sorsa A három nemzetiségű és önálló kantonokból álló Svájc sokáig jó viszszavonulási területnek bizonyult az itt gyülekező cigánycsapatok számára. De Luzern már 1471 tavaszán megtiltotta polgárainak, hogy a cigányoknak lakást vagy szállást adjanak.' 1 '' Azonban még 1510-ben is csak akasztófával való fenyegetéssel lehetett távol tartani őket/''' Genf vidékéről 1477ben tiltották ki őket, a tilalmat 1514-ben és 1532-ben megismételték, mivel pedig a hatóság gyenge volt betartatásában, 1532-ben már valóságos lázadás tört ki, és csak az Ágoston-rendi szerzetesek segítségével menekülhettek el a nép dühe elől a cigányok/' 11 így hajszolták végül kantonról kantonra őket. Nem lehet derűsebb képet rajzolni a Franciaország területére merészkedettek sorsáról sem. A Champagne-i Chalon sur Marne szomszédságában fekvő La Cheppe városkában a következőket jegyezték fel: „Több, közönségesen szaracénnak nevezett egyiptomi, Martin de La Barre nevű vezérükkel, akik eddig Courtesol városában laktak, megjelentek a város bejáratánál azzal a szándékkal, hogy ott megszálljanak. Közülük többen lándzsákat, dárdákat és más harci eszközöket hordoztak. Követelőztek, hogy körülbelül tizen ebben a városban akarnak tanyázni addig is, míg a csapatuk többi tagja, körülbelül hatvan— nyolcvan személy megérkezik. Jövetelükre összegyülekezett egy csapat paraszt '"' városi ember. Némelyek előszedték lándzsáikat, dárdáikat, a mezőre menetkor hordani szokott botjaikat, mások pedig íjjaikat, melyekkel vasárnap céltábláikon vagy a szabad vadászokkal versenyezni szoktak. A cigányokat elutasították, mivel nem sokkal azelőtt ők vagy más közülük valók sokáig ott voltak és mindannyian, úgy a fiérfiak mint a nők és nagyobb gyermekek sok rosszat cselekedtek, és amit csak találtak, élelmet, pénztárcákat, pénzt és más elvihetőt elloptak. Gyorsan elromlott a helyzet: egy egyiptomit megöltek, a tettes elbujdosott.'
