Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Források - Bél Mátyás: Fejér vármegye leírása. Hungarie novae geographico-historica. Pars secunda transdanubiana. Fordította és bevezette Prokopp Gyula

növekszik az itt fakadó források, valamint a patakok bőséges vízétől. Innen Székesfehérvár alá folyik, melynek védelmére is szolgál, majd még inkább sáros vízzé válva, szétterül azon a sík mezőségen, amelyet a magyarok Mezőföldnek neveznek, és biztos partok nélkül folydogálva, végül is Tolna vármegyébe távozik. A történelem arról tudósít, hogy vízét sokszor megfestette az ellenség vére, erről azonban majd akkor emlékezünk meg, midőn Székesfehérvár történetét fogjuk elbeszélni. Érdemes megemlékezni a Gálya patakról is, amely a Bakonyban ered, nem messze Veszprém vármegye Tés nevű falujától, és kisebb völgyeken, majd az észak— déli irányú egyenes mélyedéseken áthaladva a síkságra ér. A Keresztúrnál beömlő patakok vízétől megduzzad és szétterül, majd Székesfehérvár felé továbbhaladva, ismételten megszakítja szilárd medrét, és malmokat hajt. Végül is Székesfehérvár bécsi kapujánál a városfalat övező mocsárba, innen pedig a Sárvízbe torkollik. Van még számos tó és mocsár is, leginkább olyanok, melyek a Sárvízzel vannak kapcsolatban. Közülük a két legnevezetesebb Székesfehérvár körül van: az egyik délről, a másik nyugatról és északról közelíti meg a városfalakat. Ezt Igovano-nak,amazt pedig Sós-tónak hívják, és mindkettő olyan mély, hogy különösen esős időben, sem gyalogos, sem lovas nem tud átgázolni rajtuk. Van egy másik tó is, amelynek szintén Sós-tó a neve. Ez három mérföldnyire van Székesfehérvár alatt, a Sárvíz mocsarai között. Nevét sós vízétől kapta, mert ez is — miként a Székesfehérvár melletti — annyira sós, hogy sem a vízi állatok, sem a csúszómászók nem élnek meg bennük, és csak a csordák itatására használható. Az ökrök és egyéb állatok lenyúzott bőre 24 órai áztatás alatt teljesen megtisztul a szőrtől, és a kicserzett bőrhöz lesz hasonlóvá. Széles ez a tó, és különösen azért csodálatos, mert sótartalmát annak ellenére sem veszíti el, hogy minden oldalról a Sárvíz édes vize veszi körül. Mivel azonban mocsarak zárják körül, csak nehezen közelíthető meg. Hasonló kisebb állóvizek szerte-szét fakadnak a falvak körül. IV. § A sok mocsár és tespedő állóvíz okozta rothadás megrontaná a levegőt, ha a gyakori északi szél fel nem frissítené. A sík és szelektől átjárt helyen ugyanis nem maradhat meg az ártalom. így tehát ha a levegő nem is hasonlítható más, egészségesebb tájék levegőjéhez, mégis tűrhető, különösen azok számára, akik itt születtek. A nép egészséges, serény, közepes termetű és sötétes színű. A talaj termékenysége kiváló, mindenféle gyümölcsöt megterem. Egyaránt termelik mindkét színű bort, ami elég jó és kellemes ízű, ha még a termés évében fogyasztják. Ha azonban tovább tartják, könnyen megtörik, kivéve a zámolyi és a bicskei bort, de ezt talán a pincék hiánya okozza. Pince ugyanis kevés van itten, és ha van is, a talaj melegsége miatt alkalmatlan a bor tartására. A máshonnét hozott bor tartósabb és sokkal jobban ízlik. Búza, rozs és más gabonaféle, ha kedvező az időjárás, oly bőven terem, hogy az országrész magtárának mondhatjuk. Különösen a lisztje miatt dicsérik az itteni búzát, amely nemcsak bőséges, hanem zsemlyesütésre különösen alkalmas, ezért egyaránt nagyra becsülik a pékek és a gabonakereskedők. A talaj termékenységét salétromtartalmának tulajdoníthatjuk, ez ugyanis csaknem mindenütt megtalálható, úgy a sík, mint a dombos tájakon. Mégis a kerti gyümölcsök kiválóságával kevésbé dicsekedhetik, jóllehet nincsen híjával a különféle fajta almának, körtének és szilvának. A vidéket sújtó sok háború ugyanis elpusztította a gyümölcskultúrát. Különösen sokat szenvedett ez a megye Székesfehérvárnak a török uralom alól való felszabadítása alkalmával. Nemcsak a harcok idején ment minden veszendőbe, hanem elhagyatott volt a megye akkor is, amikor az ellenség elűztével már újjáéledni kellett volna. A lakosság félelmében szertefutott, az üresen maradt falvakat magas gaz verte fel. A következő évben pedig megtörtént, hogy a kiaszott növényzet akár véletlenül, akár szándékos cselekedet következtében, tüzet fogott, és mivel nem volt senki, aki eloltotta volna, tűzvész pusztította el azt is, ami még megmaradt a falvakból. A későbbi telepítések során ugyan benépesülni kezdett a megye, de nem annyira, hogy még nem maradtak volna műveletlenül hatalmas területek. Ezeket, hogy kihasználatlanul ne legyenek, legeltetésre és gabonatermelésre használták a földesurak. A legelők között van néhány, ahol a talaj só helyett is szolgál a csordának. Ezt a talajt kocsinként is árusítják más megyék számára. Hallottuk, hogy Veszprém megyéből évenként jönnek ide sós földet vásárolni, és egy szekérrakományért 15—20 dénárt fizetnek. Otthon azután az egész éven át ezt keverik a szarvasmarhák abrakja közé. Ez a föld fehér a sótól, mintha hó hullott volna rá.