Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Közlemények - Farkas Gábor: Adatok a dunántúli végvári harcok történetéhez. A Fehérvár térségből indított török harcok kérdése

alatt az erős várőrség bekapcsolódott a már régebben mindkét fél részéről megindult csatározásokba. A tihanyiak a somogyi hódoltsági falvakat verték föl. 1587-ben az endrédi palánk ellen vonultak, melyet felégettek és az útba eső Karád falut megsarcolva, nagy zsákmánnyal tértek haza.

23 A török bosszút állt az endrédi kudarcért. A tihanyiak által felégetett endrédi palánkot gyorsan helyreállították, és erős őrséggel megrakva feladatul kapták a balatoni várak és népeiknek állandó zaklatását. 1588. december 21-én az endrédi török feldúlta Tihany tartozékait, majd a következő év elején ismét sikeres portyát vezetett Tihany alá. Ugyanebben az évben ütötte meg a török a keszthelyi vásárt is, majd feltörve északra, a törökkel barátságot tartó Tátika vár urának ékszertárgyait rabolták el.

1

"' 1591-ben pedig Kiskomárom került az ellenség kezébe.

25 Ezek a portyák már a 15 éves háború előzményei voltak. A háború megindulása idején fizetetlen és ebből adódóan fegyelmezetlen őrség volt Tihanyban. A rövid ideig parancsnokoló Pyski utóda, Hathalmi, már nem vállalkozhatott portyára sem. részben a király tilalma, másrészt a török túlerő miatt. Az őrség rongyos volt és éhezett. Felvetődött bennük, hogy ilyen körülmények között van-e értelme a haza végein való őrtállásnak? 1589-ben írják a főgenerálisnak: „unják már a sok mustrát, a hadbiztosokat. Jobban tenné az udvar is, ha a szemléttartó biztosok helyett a zsoldot küldené. így nem felelhetnek a vár fenntartásáért, mert asszonyostól, gyermekestől éheznek." Ugyanebben az évben szökések fordultak elő. Később már világos nappal hagyták ott őrhelyüket és mentek világgá szerencsét próbálni. Közülük sokan a vidéken bandákba verődtek és nehezítették a föld népének életét. Az 1593. évi egerszegi közgyűlésen a nemesek panaszkodtak a tihanyi őrségre „amely úgyszólván teljesen kóborlásra adta magát". A fizetetlen és elégedetlenkedő várak őrségei kevés reményt adtak a jövő küzdelmeihez. Kiskomárom, Zalavár romokban hevertek. Két év múlva Veszprémben ismét török lett az úr. A fehérvári szandzsákbég csapatainak útját 1566 óta keresztező Veszprém erődje most ismét a török támadások kiinduló pontjává lett. Veszprém elestének híre a közeli várak őrségei körében is nagy zavart okozott. A szinte kóborló csapattá züllött tihanyi őrség nem mert a várban maradni, sőt elhagyta a tartozékokat is. Erre a vázsonyi őrség is otthagyta a várat. E vészes hírt megvitték a győri főkapitánynak, de a fehérvári töröknek is. Szinte versenyfutás kezdődött a magyarok és törökök között a két vár birtokbavételéért. Vázsonyba Fehérvár felől Szinán pasa ért előbb. Tihanyban pedig 100 győri lovas a török megérkezte előtt néhány perccel zárta be a várkaput. A királyi Magyarország részéről indított hadjáratok eredménnyel jártak. 1598-ban Veszprém és Vázsony került vissza a magyar végek sorába. A helyzet ismét Kiskomárom—Zalavár vonalánál súlyosbodott. A török ugyanis Kanizsát akarta hatalmába keríteni. Már a hetvenes évektől kezdve portyái is a kanizsai erőd felderítését célozták. A század utolsó évtizedeiben elpusztultak tartozékai, és az erőd 1600-ban a török kezébe került. Kanizsa elvesztésével az egész Balaton környék, tehát Zala megye is a török vadászterülete lett. Országgyűlési határozatban olvasható: „Zala megyére, mely Kanizsa elvesztésével úgyszólván teljesen elpusztult, tekintettel legyenek".

20 Kanizsa visszavétele mindannyiszor kudarcot vallott, de a vár alá irányított csapatok kisebb várakat visszavettek. így 1601-ben Kiskomáromot is. Az országgyűlés fontosnak tartotta Kiskomárom megerősítését, mert látták a rendek, hogy Kiskomárom ekkor az elveszett Szigetvár és