Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Rákóczi tanulmányok - Farkas Gábor: Fejér megye népe a Rákóczi-szabadságharc idején

Székesfehérvár igen hamar kicsúszott a felkelők kezéből. Még ez év április 9-én bevonultak oda Heister tábornok csapatai. A német lakosság örömujjongással fogadta a császáriakat. A város az elkövetkező években sem került Rákóczi hívei kezére, bár több kísérlet történt újbóli elfoglalására. A labanc városi hatóság Rákóczi fehérvári híveit rebellisekké nyilvánította, és vagyonukat elkobozta. Pert indítottak és nyilván el is ítélték a „vörös papot", aki a felkelés híveinek politikai vezetője volt. Fehérvári családok Felső-Magyarországra és a Tisza felső vidékére menekültek. Számuk, — amit ma tudunk — megközelíti a százat.

10 Üresen majradt házaikat a labancok kapták meg. A város kurucokat gyűlölő magatartására igen jellemző az a tény, hogy kivonulásukat emlékszobor állításával örökítették meg, amelynek talapzatára latin nyelvű szöveget véstek. Ebben többek között a „gyűlölt kurucok" kifejezés is olvasható volt. (A szöveget a városi hatóság csak 1912-ben törölte az emlékműről.) A szabadságharc eseményei még hat évig zajlottak, ez idő alatt a várost a felkelők blokád alatt tartották, hisz a megye majdnem végig a kuruc csapatok ellenőrzése alatt állott. Külső szemlélőnek úgy is tűnhet, hogy a labanc Székesfehérvár és a kuruc Fejér megye állt szemben egymással. Székesfehérvár császári kézbe kerülése része volt annak a meggondolatlan folyamatnak, melyet Károlyi Sándor és a köréje gyűlt kuruc tisztek az egész Dunántúlon elkövettek. Károlyi serege ugyan Schwechhatig nyomult, de ott Heister szétverte. Erre az összes dunántúli csapatok menekülni kezdtek. Rákóczi 1704 május elején intézkedett, hogy az országrészt a kuruc csapatok ismét vegyék birtokukba. Székesfehérvár elestének híre a leginkább menekülő Károlyi Sándorban is megdöbbenést váltott ki, ezért az ellenség által körülzárt erősség felmentésére kisebb lovasegységet küldött. Ezek azonban csak Seregélyesig jutottak, mivel ott Fehérvárról menekülő katonákkal találkoztak, akik beszámoltak a város bevételéről. A későbbi felszabadítási kísérletek sem jártak eredménnyel. Amikor ez év pünkösdhétfőjén Forgách Simon tábornok a vár előtt állott, és Székesfehérvárott a „vörös pap" minden igyekezetével ismét Rákóczi hűségére akarta rávenni a városi magisztrátus egy részét, az ostrom ismét elmaradt. A kuruc had Pápa irányában vonult el. Júniusban Eszterházy Antal vesztegelt Székesfehérvár falai alatt, de tüzérség hiányára való hivatkozással nem kezdte meg az ostromot.

17 A város lényegében ostromgyűrűben volt igen sokáig, és ezt minden esetben csak egy nagyobb császári egység érkezése tudta felszakítani. Ilyenkor hadianyagot, élelmiszert, szénát és az erődítéshez építési anyagokat vittek be a várba. Ha a császári hadvezetőség azt óhajtotta, hogy a város erődítését be is fejezzék, élelmet és szénát halmozzanak fel a városban, akkor huzamosabb időre több ezres létszámú katonaságot kellett idevezényelni. Ezek eltartása azonban az időközben felhalmozott készleteket fogyasztotta. A császáriak azért sem tartottak nagyobb létszámú katonai egységeket Székesfehérvárott, mert ezekre a döntőbb pontokon — így az Erdélyben, Felső-Magyarországon, azután az Európa nyugati részében — folyó háborúkban volt szükségük. A kurucok pedig nem rendelkeztek azzal a műszaki felszereltséggel, mellyel az időközben megerősített várat el tudták volna foglalni. így a kuruc hadvezetőség a könnyű lovasság harcmodorát tartotta legalkalmasabbnak felhasználni Székesfehérvár elzárására. Ez pedig a blokád volt.