Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Rákóczi tanulmányok - Farkas Gábor: Fejér megye népe a Rákóczi-szabadságharc idején

csak a Batthyányak jutottak vissza falvaikba (Polgárai, Csákvár, Bicske, Mány). A magyar főurakból a Zichyek, Eszterházyak, Szapáryak, a 17. sz. folyamán szereztek uradalmakat Fejér megyében. Hatalmas birtoktest tulajdonosa lett a zirci apátság, amely az egykori Fejér megyei kun kapitányság pusztáit kapta meg, de a pálosok, a jezsuiták ugyancsak új birtokosként kezdték meg életüket megyénkben.

5 A vásárolt vagy adományként kapott birtokért egyaránt fegyverváltsági adót is kellett az új tulajdonosnak fizetnie. A nemességet sújtó terhek különösen a középbirtokosokat érintették. Ezeknek vagyona ugyanis kevesebb volt, ugyanakkor az állam semmiféle kedvezményt nem nyújtott nekik, hogy terheiken könnyítsen. A Habsburg abszolutizmus ellen így a nemesség soraiban is növekedett az elkeseredettek tábora. A gazdasági, politikai elnyomás mellé vallási, továbbá nemzetiségi ellentétek is járultak. Egyre inkább igazolódott Kollonich Lipótnak, az újjászervezett ország terveit kikovácsoló kormány- és egyházi főméltóságnak tulajdonított hármas program; azaz a magyar népet koldussá, katolikussá és németté kell tenni. E program közül az elsőt a 17. sz. utolsó éveire sikeresen valósították meg. A vallási kérdés új sérelmeket is dobott a felszínre. A török hatalom alatt Fejér megye falvaiban a protestáns vallást szabadon gyakorolhatta a nép. Ugyanez állott Székesfehérvárra is. A reformáció a török félhold árnyékában szinte másodvirágzását élte a Dunántúlon. Nemcsak a reformátusoknak, hanem az evangélikusoknak, sőt — erdélyi hatásra — az unitáriusoknak is népes gyülekezeteik voltak. A Kelet-Dunántúlon az egyik unitárius központ éppen Székesfehérvár volt.

1

' A török hatalom megszűnésével a protestáns gyülekezetek elvesztették addigi politikai támaszukat, s a Habsburg uralom a megszüntetésükre törekedett. A unitárius gyülekezetek, — mint a török hatalommal leginkább összefonódok — a „félhold bukásával" meg is szűntek. Templomaik — amelyeket pl. Székesfehérváron a mohamedán mecsetektől való megkülönböztetés miatt magyartemplomnak neveztek — a református közösségek kezébe mentek át. A város felszabadulása után egy esztendővel azután a jezsuiták már a kálvinisták kitiltását kérték az Űjszerzeményesi Bizottságtól. A kamara kiküldöttei ezt meg is ígérték, de hangsúlyozták, hogy a városban állomásozó szabad hajdúk, huszárok nem esnek hatáskörük alá. Vallásuk gyakorlását azonban nekik is megtiltották.' A falvakban egyetlen katolikus plébánia sem volt a magyarok által lakott vidékeken. Csupán Székesfehérvárott a jezsuiták, Mórott a kapucinus szerzetesek vezettek plébániát a katolikus németek számára. Ercsiben, Érden az ottlakó katolikus délszlávokat bosnyák (ferences) szerzetesek pasztorálták. A rekatolizáció már ezekben az években igen erős volt, a szerzetes rendházak szilárd bázisát adták ezeknek a törekvéseknek. A kálvinista magyarság, a katolikus németség és az ortodox délszlávok közötti diszkriminációs jelenségek voltak tapasztalhatók az állam részéről. Kiderült, hogy a Habsburgok nem a reformáció tanai ellen léptek fel, hanem a protestantizmus megszüntetésével a magyarság asszimilációját akarták elérni két népcsoportba: az egyik a németség volt, a másik pedig a délszláv. Az utóbbiak nemcsak vallási, hanem politikai kiváltságokat is élveztek a magyarsággal szemben. A Fejér megyei szerb községeket is kivették a vármegye fennhatósága alól.

8 Az addig letelepített németek még több kiváltságot élveztek, mégpedig a magyar lakosság rovására. Adómentességük mindenképpen azt jelentette, hogy helyettük az adókat