Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11. (Székesfehérvár, 1977)

Életrajzok - Stolmár László: Stolmár Sebestyén (1829 – 1889)

esi állapotára, és ezért kellett nem egy tanítónak kemény harcot vívnia — vagy megalkudnia — iskolafenntartójával, papjával és az iskolaszékkel. Egy ugyancsak 1874 júniusában kelt levélből némi képet kapunk a tanítási gondokról és sikerekről is. Sok a beteg. „Rövid idő alatt" — írja svábhegyi tanító fiának nagyapám — „a 6. az 5. és a 3. évesek közül a három legjelesebb tanítványom halt el." A fekete himlő szedte akkor áldozatait, hiszen a kötelező oltást csak 1876-ban rendelték el. Nagy-Hantoson tehát hat évfolyamos iskolát akkor egy tanító vezetett. A beírt tanulók száma 80—90 körül mozgott. Délelőtt és délután folyt a tanítás. Az imént említett levélben olvashatjuk: „Én gyermekeimmel vizsgákat tartottam, hogy július 1-én megtarthassuk a díszvizsgát, melyre számos vendég volt megjelenendő. Próbairatokat készíteni, a névsorokat többféle alakban előállítani, kimutatást írni az érdemsorozat, iskolamulasztás és erkölcsi viseletről nem kis mértékben fogalkoztatott. . . „Vizsgánk fényesen sikerült a grófi család és több úri vendég jelenlétében. A szép siker elismeréséül emlékbe a gróf egy aranyat küldött. Most tehát csak az 1-ső és 2-od évesekkel bajmolódom július végéig." Sajnos, arra vonatkozóan, hogy az írást-olvasást vajon már hangoztatással tanította-e nagyapám, hiteles értesülést leveleiből kiolvasni nem tudtam. Annyi bizonyos, hogy 1885-ben a Szeberényi Lajos szerkesztette „Néptanítók Könyvé"-ben már vita folyt a sillabizáló és hangoztató módszerről. A szerkesztő az ellenvetések cáfolásakor a többek közt utolsónak ezt említeni: „Kétségbe kellene esnünk az új nemzedék növelése fölött, ha csakugyan úgy volna, hogy sok tanítónak még csak fogalma sem volna a hangoztató módszerről". Az említett sikerült vizsgával véget is ért nagyapám tanítói pályája. 1875 májusában kelt levele az egyetlen, amelyben munkája fárasztó voltáról ír, de akkor is csak a kántori teendők fáradalmát említette. Talán ez késztette, hogy új helyre pályázzék. Az volt a szándéka, hogy elhatározását a gróf elé terjeszti. Zichy Károly azonban más véleményen volt. Azt az óhaját fejezte ki, hogy szerződjék hozzá házi igazgatónak. Építkezéseihez eddig is kikérte és meghallgatta tanítója véleményét, és nem csalódott benne. A grófné, az ispán, az orvos is ezt tanácsolta, s bár a gróf másokkal is alkudozott, a tanítóban találta meg arravaló emberét. A konvenciós-levél így szól: 600 forint és teljes ellátás a háziigazgató részére. Feleségének 15 m (pozsonyi mérő) búza, 15 m rozs, 20 m árpa, 150 (font 52 dkg) marhahús, 100 só, 3 öl fa, 2 db marhatartás, 3 db sertés, 1 V2 hold kukorica — i

/

2 h krumpli — és V4 kenderföld. Hantoson szabad lakással. Teendője lészen: a szolgaszemélyzet körüli felügyelet és igazgatás. A kastély rendben tartása kül- és belsőleg. Kétségtelen, hogy a felkínált javadalmazás a tanítóinak talán a háromszorosát is meghaladta. Nagyapám egy tisztelője 1881-ben őszinte megbotránkozással írta: „Mikor tudomásomra jött, hogy hivatalát szolgálattal cserélte fel, hídje meg, megállott az eszem, hogy miért tette,, mert csak most vagy akkor már következett volna önnek a nyugodalmas élet, most pedig abból nem sok juthat ki önnek". Az ismerősnek igaza lett. A grófi család túlságos ragaszkodása nagyapámhoz — Antal grófot elkísérte négy hónapig tartó olaszországi és afrikai útjára, — a nagyszámú cselédség, a több kastély ügyes-bajos gondja