Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - A Szabadegyházai Szeszgyár története 1919 – 1972. (Írták: Berkes Sándorné, Farkas Gábor, Horváth György, Nagypataki Imre, Orbán Béla)

lési munkákkal. Az első években az üzemnek nem volt még felvonója. A termeléshez az alapanyagot a mezőgazdaság bőven szolgáltatta, de szállított nyersanyagot feldolgozásra a belföldi növényolajipar is. A gyártási eljárás során az alapanyagot kénsav és hőbontási eljárással dolgozták fel. Az ötvenes évek elején a gyárban termelt furfurul az ország szükségletének 10%-át fedezte. Az ötvenes évek elején a feszített ütemű termelés közepette a szakmunkásképzés szükségessége is felvetődött. 1952 nyarán az üzemi pártszervezet vezetősége kidolgozott egy részletes ütemtervet, amely a szakmunkásképzés alapját képezte volna. Az üzemben ugyan 1950 márciusától folyt (időnként) szakmunkás-továbbképzés, de ez az oktatási forma csak a gyakorlott szeszfőzők számára jelentette az ismeretek gyarapítását. Az újonnan érkezett munkások ebből a tananyagból igen keveset okultak. Számukra a szeszgyártási tevékenységnek az alapját kellett megmagyarázni; sőt az általános műveltség megszerzésére a lehetőséget megteremteni. Egy 12 hetes oktatási programban a következő tárgyakat oktatták: ipari gépismereteket, laboratóriumi ismereteket, számtant, mértant, fizikát, magyar nyelvtant. Egy másik csoport számára általános kémiai ismereteket, számtani alapműveleteket, üzemi gépismereteket tanítottak. A szeszgyár fejlődése „a nehézségek ellenére" mégis előrehaladt. Eredményei évről évre javultak. így 1956. augusztus 20-án a Minisztertanács és a SZOT Vörös vándorzászlaját is elnyerte, és ezzel élüzem lett. Az őszi események itt is megzavarták a konszolidált politikai és gazdasági viszonyok konszolidálásával a termelés megkezdődhetett volna, de a szervezték a gyár védelmét. Az elég nagyforgalmú út mellett a gyár ki volt téve a lumpen elemek garázdálkodásának. A termelés leállását kihasználták és a szokásos karbantartási és javítási munkákat elvégezték. A viszonyok konszolidálásával a termelés megkezdődhetett volna, de a gyártáshoz szükséges alapanyag hiányzott. Ez a cukorgyárak termelésétől függött, hiszen ekkor már melaszból vagy borból gyártották a szeszt. Az első melaszszállítmány december 11-én Kaposvárról meg is érkezett, és a termelés megkezdődött. A butanol üzem létesítését 1956-ban határozták el, s még ebben az évben megkezdődtek az építkezések. A butanol- és acetonüzem, amely 1936 óta termelt, megszűnt a fővárosban. Szabadegyházán az új üzemet az erjesztő, s a lepárló üzem mellé építették, a felszerelés nagy részét a megszűnt budapesti gyárból szállították. 1959-ben kísérleti jellegű butanoltermelés folyt, ahol a budapesti gyárban alkalmazott gyártási folyamatot alkalmazták. A fővárosi gyárban a butanolt kukoricából, erjesztéses úton állították elő. Most áttértek a melasz—kukorica erjesztésére; 80% melasz, 20% kukorica. A butilalkoholt az ipar oldószerként használja, az acetont a kozmetika, a vegyipar, a fényképészeti ipar alkalmazza, az etilalkoholt pedig az élelmiszeripar, a gyógyszeripar, valamint az egészségügyi intézmények igénylik. A butanolüzem népgazdasági szempontból fontos termékeket állított elő; a folyamatos termelés biztosítása tehát indokolt lett volna. 1960-ban az üzem rendszeresen termelt és többek között 29 tonna acetont gyártott. A következő években, főleg értékesítési nehézségek miatt a butanolüzem termelése akadozott, részben más termékek gyártására tértek át (pl. 1961 végén a torulaélesztőre).