Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - A Szabadegyházai Szeszgyár története 1919 – 1972. (Írták: Berkes Sándorné, Farkas Gábor, Horváth György, Nagypataki Imre, Orbán Béla)

javították, azonban a gyár tolatómozdonyát, amelyet még május 31-én a székesfehérvári MÁV javítóműhelyébe vittek, csak szeptember 25-ére készítették el. Közben a tolatást a gyárban nem tudták elvégezni, a melaszés szénrakományokkal terhelt vasúti kocsikat a gyár munkásainak kellett rendezni, miközben a termelésben értékes időt veszítettek el. Az üzemben a szénfűtéssel kapcsolatos nehézségek szinte a munkaverseny sikerét veszélyeztették. A dudari szénbánya 50%-ban értéktelen szenet szállított, és így 1 hektoliter szesz előállításához 300 kg szenet kellett felhasználni, míg a jóminőségű szénből 80—100 kg is elegendő a jelzett szeszmennyiség előállításához. Ebből a szénből szeptember 30-án még 95 vagonnal tároltak és érthető volt a versenybizottság keserű kifakadása, mert a többi szeszgyárak jóminőségű szénnel tudtak dolgozni. A szeptemberi munkaversenyben is jó eredmény született. Elvégezték a gyár lakótelepének és az iskolának asztalos- és üvegezési munkálatait. A versenybizottság ismertette a budapesti Gschwindt-féle Szesz-ÉlesztőLikőr- és Rumgyár Rt. versenyfelhívását, amely 1948. augusztus 27-én a Szabadegyházai Szeszgyárat önköltségcsökkentési versenyre hívta ki. A két gyár között korántsem voltak meg a verseny egyenlő feltételei. A Szabadegyházai Szeszgyárban még mindig a háborús pusztítás hatása volt érezhető, hiszen 80%-os kárt vallott a gyár, és a termelést csak 1947 márciusában — részben nem is szeszgyártásra készült eszközökkel — kellett megindítani és azóta is folytatni. Az 1945-től eltelt évek alatt a munkások legtöbb munkaóráit romeltakarításra és újjáépíésre kellett fordítani, így az üzem racionalizálására kevés lehetőség nyílott. A gyár berendezéseinek pótlása, az épületek fokozottabb újjáépítése is csak a pénz stabilizációja után indult meg. A gyár vezetősége, a versenybizottság és a dolgozók ennek ellenére úgy érezték, hogy az önköltségcsökkentési versenyfelhívást el kell fogadni, annak megvalósításán a lehetőség szerint dolgozni kell, mert ez a versenyforma sikeresen szolgálja a gyár hároméves tervének teljesítését. A versenybizottság annak a reményének is kifejezést adott, hogy a hároméves terv befejezésekor a gyár az ország szesztermelési élüzeme lesz. Az önköltségcsökkentési versenyben vállalták, hogy a következő szeszgyártási eljárásban kívánnak eredményt elérni: fokozzák a melasz szesznyeredékét, élesztő erjesztőkád beállításával két főzőkészüléket működtetnek, amely munkabérmegtakarítást eredményez, a finomítványok minőségének fokozásával orvosolják az export szeszfinomítványok ellen elhangzott panaszokat. A finomítókészülékbe egy akkumulátorrészt szerelnek be, amelynek segítségével a kozmaolaj jelenlétét a minimumra csökkentik. Mindezek a javaslatok a versenyfelhívás idején még nem voltak kikísérletezve, így a következő hetek és hónapok döntötték el, melyeket lehetett közülük megvalósítani. A szeszgyárban a felszabadulást követő négy esztendő alatt lényegében a gyár újjáépítése, a termelés megszervezése és megindítása kötötte le a munkaerőt. Ezalatt azonban alapvető változás zajlott le a társadalom gazdasági berendezésében is. A szeszgyárat 1949. január 1-i hatállyal a Pénzügyminisztérium Szeszegyedárusági Igazgatósága a magyar állam tulajdonába adta át. Ezzel megtörtént a gyár államosítása, amely új fejezetet nyitott a Szabadegyházai Szeszgyár történetében.