Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - Farkas Gábor: A vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárugyár RT. székesfehérvári üzeme az alapítástól az államosításig 1939 – 1948.

kívül is vannak rejtett raktárai; a mohait, az atyamajorit feltörték, és a készárut el is szállították. Amikor a gyár ideiglenesen megbízott vezetője ezt felfedezte, a rejtett raktárakból megkezdte az anyag visszahordását a gyárba. Karancsi Bélának ekkor néhány művezető állott rendelkezésre, a gyárat pedig katonai őrség védte. További pusztítást is végeztek. Bogdán zászlós alakulata a készáru nagyrészét, a félkészárut, trotylt, tetrylt, nitropentát, Székely ezredes parancsára a töltésekkel védett hat épülettel együtt felrobbantotta. December 11-én a Fegyverkezési Minisztériumban a gyár vezetői mondották el a kiürítéssel kapcsolatos tapasztalataikat. Balogh Kovács László főmérnök kérte a minisztérium segítségét, hogy a gépeket megmenthessék, és azok ne vesszenek el a részvénytársaság számára. Hellebronth altábornagy, nyilas miniszter utasította a főmérnököt, hogy a németekkel azonnal vegye fel a kapcsolatot, s a gépeket szállítsák Ausztriába, ahol a gyárnak a háborús termelésbe újra be kell illeszkednie. Azt is elmondotta a miniszter, hogy a kiszállítás költségeit a magyar—német állam közösen fedezi, hasonlóképpen a gépek visszaszállítása alkalmával is közösen viselik a szállítási, szerelési és egyéb költségeket. Kijelentette a főmérnöknek, hogy a gépparkot, a tisztviselőket, munkásokat zárt egységben lehet az országból kiszállítani. A telephelyet a német hatóságok fogják kijelölni, és a gyárnak a német termelési rendbe kell bekapcsolódnia. A nyersanyagellátást is a németek biztosítják, de a gyártott anyag egy része a magyar hadseregnek jut. Az anyag, a géppark és a munkások összegyűjtésére Magyaróvári jelölték ki, ahonnan csak abban az esetben engedélyezik az indítást, ha a teljes gyári berendezés és a személyzet együtt tartózkodik. December 14-én az Iparügyi Minisztérium IX. csoportfőnökénél, Bartha vezérőrnagynál próbálkoztak a részvénytársaság emberei, hogy a németek szándékát, de a magyar fegyverkezési miniszter akaratát is meghiúsítsák. Schreiner János ügyvezető alelnök és Mohay Sándor cégvezető el is érték, hogy a fehérvári gyár gépeit Magyaróvárra összpontosítsák. Ezt közölték a kiürítést végző Roland századossal is. A részvénytársaság legfőbb érve az volt, hogy a fehérvári és magyaróvári üzemek egymásra vannak utalva. Egyik a másik nélkül eredményesen nem tud termelni. Persze a legfontosabb érv most is igen helyesen hangzik: „Mindenképpen megakadályozandó, hogy a gyár készletei, berendezései Németországba szállíttassanak." Roland kérte az rt-t, hogy írásban közöljék vele az Iparügyi Minisztériumban folytatott tárgyalás eredményét, amelyet a német hatóságoknak fog továbbítani. Ö is azon lesz, hogy a szerelvényeket Magyaróvárra irányítsák. Ehhez azonban meg kellett még szerezni a németek hozzájárulását is. Schreiner alelnök vállalta, hogy személyesen fog tárgyalni a DIKO-nál, Helms alezredessel, és mindenképpen kieszközli, hogy a gépek ne kerüljenek az országhatáron túlra. A Vadásztölténygyár termelésének megindítására december 17-én Szammer Pál alezredest Mosonmagyaróvárról Székesfehérvárra küldik. Ekkor a városban valamennyi hadiüzem dolgozott, csupán a Vadásztölténygyár nem. A Roland százados által megkezdett kiürítési akciót leállítani nem lehetett. A gépek leszerelését, bevagonírozását folyamatosan végezték, bár nem tudtak gyorsan haladni. Ennek oka az volt, hogy a rakodást nem tudták a fehérvári állomáson elvégezni. Kevés teherautójuk is volt, amelyek Mohára, Bodajkra és más közeli vasútállomásokon lévő sze-