Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Kilián István: Iskolai színjátszás Székesfehérvárott a 18. században

típust teremteni, hiszen a legfontosabb hiányzott belőlük: az életszerűség és a valóság. Ezek az alakok vagy légiesen jók vagy sátánian rosszak voltak, vagy az egyik végletből sokszor szinte ok, de minden esetben motiváció nélkül jutottak a másik végletbe, a jóból a rosszba vagy a rosszból a jóba. Ezek a drámák mai mértékünk szerint esztétikai értéket nem jelenthetnek. A történeti oktatás eredményességét akarták a jezsuiták biztosítani történeti témájú drámáikkal. Kétségtelen azonban, hogy valamennyi történeti dráma mögött már szinte csak a cím ismeretében is sejteni lehet a kegyes célzatot, mint az alább közreadott, szent István királyról szóló darabban is. A fehérvári iskola színpadán II. Boleslav lengyel király (1733) szent Imre herceg (1736), a burgundiai király, Sigerich (1747), Theodosius fia Arcadius (1753), Quintus Fabius Dictator (1755), Messenia királya, Aristodemus (1763), IV. Béla király (1764) is megjelenik. A kevés történeti téma között néhány magyar vonatkozásút is találhatunk, s ez jele annak, hogy a magyar történetet is tanították Székesfehérvár iskolájában. Volt-e profán, az iskolai élettől, a vallástól, az egyháztörténettől idegen téma? Színre léptek-e Fehérvárt a diákok újesztendő vagy farsang napján, amikor jókedvű tréfálkozással, népies, olykor vaskos tréfákkal szórakoztatták a közönséget. Előfordult-e valóban profán téma? Téma, amely sem a jezsuita vallásos nevelés célját, sem az iskolai oktatás hatékonyságát nem szolgálta? Téma, amelynek egyedüli célja a nézőközönség szórakoztatása volt. Ilyent alig találunk, bár az indulás bíztatónak ígérkezik. 1703-ban egy megyegyűlés alkalmával adták elő P. Stoeller rendezésében a fösvénységet és a zsugori vén embert kigúnyoló Cremes című darabot.

50 1729-ben in feriis Saturnaliis játszottak egy tréfás darabot. 1758-ban beszélő múzsák címen jelenítettek meg valamiféle magyar drámát. 1767-ben az elementárisok egy pásztoridillt mutattak be. Címe Festa Palilia. Nem tudni, mi lehetett a témája az 1766-ban előadott Damoni reconciliatus Pithias című darabnak. Az 1760-as években mutathatták be az előkerült Kéntkapálo című komédiát is, amely véleményünk szerint a kor eddig ismert komédiáival egy szinten van. Női szereplői nincsenek. Pellengérre állítja az ismeretlen szerző a mértéktelen kincsvágyat, nevetségessé teszi a rejtett kincs után babonásan áhítozó vagyontalan kisnemest. S a plautusi, aristophanesi komédiák örökölt jegyekkel segíti győzelemre a furfangos szolgát és a kincs után áhítozó apa, Kénes Demeter ügyetlennek tűnő fiát. A komédiának nagy értéke még nyelve, amely azt jelzi, hogy a század második felében a latin nyelvhez való kötődés lassan, lassan megszűnőben volt még a jezsuitáknál is. Mint fentebb már jeleztük, a jezsuitáknál az iskolai színpad elsősorban oktatási és nevelési célokat szolgált. A „közönség", a szülők és tanulók, a protokolláris vendégek szórakoztatása harmadrangú kérdés volt. Fehérváron az iskolai színpad még csak nyomában sem léphet az egrinek. Nincsenek látványos jelmezes körmeneteik, mint Nagyszombatban vagy Trencsénben, nem születtek jókedvű profán komédiák mint Sárospatakon. Ezekkel a városokkal szemben csak a tentamen, az examen és a certamen voltak a fehérvári nyilvános produkciók. Mi volt ennek a tematikai egysíkúságnak az oka? A közönség érdeklődésének léte vagy hiánya nyilván nem izgatta a rendezőket, írókat és