Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Péterffy Ida: Kováts Sámuel prédikátor és literátor 1770 – 1830.

Tekéntetes, 's Tudós Gyerkényi Pyber Benedek Űrnak szives Idvezletét Csákvárról Mártzius 21dikére Kováts Sámuel A' Tavasz mindjárt be köszönt mosolyogva És virágoknak gyönyörű szagával Tölti Földünket Levegőnkkel egygyütt Hogyne örülnék? Már alig lestük zavaros Telünknek Ronda köntösét le taszítva látni Mellybe mesterkéltt örömöt Czigányok Tettének itt ott. Krumpliját immár sok ezer meg unta Árpa 's Zab lisztjét örömest tserélné Jobbra — gyors szárnynyal ha repülne, várná Víg aratását Szívvel óhajtánk közelebb az ékes Józsefünk napját Benedekkel együtt Bánatunkat hogy — sok időkre nyúlván — Vígra tserélnénk. Neked, ah kedves Benedek! ha jól vagy Fel tavaszlandó Napodonn örülök Gazdag áldással koronázza a' Menny Házad' örökké! Érjed! óhajtom, 's Veled a' Tieid Sokszor e' Napját betsesebb Nevednek Minden ollyas, melly szomorúba döntne Messze kerüljön!"

2 (Részlet) Eddig a köszöntő. Ezután még 9 versszakban „Dávidunk zordon Tele", betegsége foglalkoztatja, „Melylyeket olvasván Levelében, egygybe Könnynek eredtem." Él még Szabó, de súlyos beteg, s Kováts befejezésül már elsiratja: Oh Hazánk' egygyik betses Énekese! A' kinek Lantod füleinkbe édes Hangokat zengett, Temetődre hintek Sok violákat. Az igazi, a végső búcsúra 1819. nov. 22-e után került sor, ekkor halt meg Baróti Szabó Pusztavirten, a Pyber kúriában. Kováts az ország színe elé bocsátja „Baróti Szabó Dávid halálára" címen megírt nekrológját, mely a Hasznos Mulatságokban jelent meg 1820-ban (Első féleszt. 26—27. 1.). Fájdalom! Im mikoron éppen neki kűld'ni köszöntőt Készültem, nem véltt holttá kezembe jöve. — Bontván újságod' Kulcsárom! Földre leejtem; Mert elején mindjárt tűnt szemeimbe Neve. A' ki Magyar 's jót érezni tud, 's tisztelte Barátit