Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Péterffy Ida: Kováts Sámuel prédikátor és literátor 1770 – 1830.

zinczyhoz 1810. június 15-én küldött levelében így vélekedik: „Kováts Samu jó ember, 's én kedvelem ötét: de -poéta stante pede in uno."

m „Én kedvelem őtet", ez a vallomás személyes találkozások során kialakult vonzalmat fejez ki. A csákvári verselő Budán jártakor több ízben felkereste a „Hunyadink fijának" palotája alatt lakó költőt. Erre későbbi leveleiben (1827—28) is találunk utalást. Virág Benedek 1822-ben megjelent kötetében bírálja ugyan Kováts költőileg nem eléggé összefogott „hosszacska" sorait, de megédesítve e szavakkal: „ne véllyed Még is, hogy magyaros Músád nem kedves előttem; Tetszik, 's verseinek mértékét nagyra becsülöm." Országszerte olvasták e sorokat, névreszólóan, Csákvárra címezve. Várhatott-e ennél szebb koszorút „ágáról a' delfusi fának?" Olyan költeményre ihlette a budai költőt, amelyből egy egész korszak képe bontakozik ki, 25 sorban, mesteri miniaturába sűrítve. Rövid válasz Kovács Sámuelnek Hosszacska Leveleire Csákvárra Későn válaszolok hangos soraidra, barátom, 'S most is elég röviden; részént hogy sok dolog és gond Környékez, részént hogy példát adgyak ez által, Mert hosszú levelet szoktál küldözni; ne véllyed Még is, hogy magyaros Músád nem kedves előttem; Tetszik, 's verseinek mértékét nagyra becsülöm, így írj; másokat is így buzdíts írni, ha szívből, Nyelvünknek fényét szereted, 's magasabbra emelni Szándékod vagyon, a' min nincs kétségem; azon sincs, Hogy koszorút vársz ágáról a' delfusi fának, A' sokaságra ne nézz, a' régi legényre, szegényre, Ezt valamelly rezgő torkú Kántorra bocsásd 's hagyd: Vagy, ha neked tetszik, mint Soknak tetszik imiilyen Hang, nem is ok nélkül bízvást zengj rajta, de ritkán, És röviden. Vedd például a' Soproni kedves Hangozatu Költőt; vagy Amazt, ki kesergi leomlott Várait e' hajdan szép Honnynak: néha Csobánczra, Néha ragad Somlóra, 's neves Badacsonra, 's magasról Nézeti régi dicsőségét e' földnek, Azokra Emlékeztetvén, kiknek hálával örökké Tartozik a' maradék; 's oh vajha tehetne csudákat! így szólok, mert újra teremteni kellene mindent; Vályogok a' mai kőszikláink többnyire, 's díszesb Thébát építtetni belőlök nem tud akármelly Amfion is. Nem fárasztlak. Légy boldog, óhajtom.

87 így írt a mester buzgó tanítványának, valószínűleg jóval 1822, a könyv megjelenése előtt, ajánlva további példaképül Kis Jánost és Kisfaludy Sándort. 1827. márc. 21-én „Kováts kedves Virágjának" névnapi köszöntőt ír. Sorai változatlan tiszteletről, tartós barátságról tanúskodnak. Az utóirat