Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

Közlemények - Péterffy Ida: Kováts Sámuel prédikátor és literátor 1770 – 1830.

A 82 soros vers kezdőrésze után, a sok, kedves, őszinte kifejezés láttán, méltán várhatnék a nem minden költőiség nélküli írás folytatását, de ez már sokkal „prózaibb". Megtudjuk, hogy nem csak a természet szépsége, kelleme váltotta ki az ihletet, hanem az „akkori öröm, mikor Méltóságos Gróf 's Cs. K. Kamarás ESZTERHÁZY MIKLÓS Ö Nagysága hosszas távol léte (8 év!) után 5-dik Octóberben 1828. Csákvárra le érkezett."

61 Kár! — mondhatnók mai észjárásunkkal ítélve, de akkor? A verselésben immár gyakorlott Kováts szívét-lelkét beleadja, hogy érdekkeltő bevezetéssel lássa el a továbbiakban dicsőítő, üdvözlő versét. Hosszúra nyújtja, így talán a jutalom is bővebb lesz... A 19. század második évtizedében vagyunk! Alig egy éve, hogy meghalt Beethoven, a zene titánja, kit forradalmi eszmék hatottak át, ugyanakkor főúri szalonokban muzsikált, mert élni akart. A nagy Haydn mester kénytelen volt teremtő zsenijének csaknem teljes termését a másik Eszterházy Miklós, a herceg szolgálatába állítani. A példákat szinte vég nélkül sorolhatnánk tovább. Nincs jogunk elmarasztalni az említett nagy szellemeknél jóval kisebb, egyszerű verselőt, annál inkább nem, mert „a gyenge ruhások", a nép szájába is adta rigmusait. Kovátsnak nagytekintélyű pártfogója Bezerédy Ignác országgyűlési követ, 1793-tól szeptemvir :

62 E' Nagy Méltóság, hihetetlen tsak nem egészen Mások előtt — millyen nagy kegyelemmel ölel. Nyájasan és kegyesen hív tiszteleteimre felelget Napról napra növekvő boldogodásom oka.

63 A „Méltóságos udvari tanátsos és régens Bezerédy Ignátz Ö Nagysága Neve napjára 1805"-ben megjelent verses levél tartalma jól belevilágít a hazai nyelvművelés fellendülésének előzményeibe. A' Haza József alatt valamint a' Nagy Fridriknek alatta Földemen a' Külsők nyelve virágza vala: A' Honnyos Múzsák jövevények voltának itthon, Mellyért bús panaszok verte gyakorta fülem! Majd Leopoldra ditső országom hámja kerülvén A' Köz-Gyűlésenn feljőve Nyelvem ügye. Nagy méltatlanságnak látsza sokaknak előtte, Hogy 'sellérkedjék, mellynek örökje vagyon. Voltának olly kegyesebb Fiaim kik nyelvemet elsőbb Helyre magasztalták — többit utóbbra tevék. Most is zöldellő koszorúkban vágynak előttem, Szívem szüntelenül nagy neveikre dobog. Drága sorokba kegyes Bezerédym fénylik ezeknek Hív fiaim! maradós Oszlopot érdemel ő. Szent kötelességtek kérdem: már megvan e téve? Vagy buzgóságánn fekszik örökre homály?

64