Fejér Megyei Történeti Évkönyv 10. (Székesfehérvár, 1976)

TANULMÁNYOK - Jera Ferenc: A Fejér megyei szénbányászat története 1920 – 1973.

sére került sor. A bányászat a háború előtti és utáni állapotát a volumennagyság is kifejezi. A medence 1920-tól 1945-ig 4 118 e/t, 1945-től 1973-ig 26 700 e/t szenet termelt. Fejér megye bányászatának fejlődése Magyarországon a minőséget és a gazdaságosságot tekintve, legkedvezőbb az eocén széntermelése, felhasználása. Az ország ismert összes eocén szénvagyonának 40%-a, ezen belül a kitermelhető szénvagyon 45 %-a, a reménybeli készletek 63%-a esik Fejér megye területére. Nyilvánvaló, ha a szénbányászat további fejlesztésére sor kerül, ez elsősorban megyénkben következik be. Példa erre az 1973-ban a Tatabányai Szénbánya Vállalat kezelésében indult és jelenleg üzemeltetett csordakúti terület tárója, Márkus-hegy és Nagyegyháza készülő beruházási programja. A bányászok életkörülményei, mozgalmai A korabeli újságok és statisztikák tanúsága szerint a móri járásnak egy-két malmon kívül ipara nem volt. A letelepültek földművelésből voltak kénytelenek megélni. Mivel a birtokkoncentráció e területen nagyobb volt, mint a megye egyéb részén, ezért a birtok a lakosságot nem tudta eltartani. A lakosság elnyomorodása is lényegesen nagyobb volt a megyei átlagnál. A keresőképesek minden munkalehetőséget megragadtak, sőt a kivándoroltak többsége is erről a vidékről került ki. A bányák nyitása után a munkaerő-kínálat többszörösen meghaladta mindkét bányaüzemnél a szükséges létszámot. A Horthy-rendszer nacionalista politikája következtében nagy volt a nemzetiségi elnyomás, ezért a részvénytársaságok előszeretettel alkalmaztak más nemzetiségű munkásokat, ugyanis ezen munkások kiszolgáltatottsága még nagyobb volt a községekben lakó, részben földművelésből élő munkásokénál. Elég volt a legkisebb ellenszegülés és a munkást családjával együtt kilakoltatták, elbocsátották. Amíg a minimális vájárbér 1940-ben a tatai szénmedencében 6,3 P, a dorogi szénmedencében 6 pengő, a várpalotai medencében 6,2 pengő volt. A módi medencében 5,6 pengő, a kisgyóni bányában 5,4 pengő. Itt meg kell jegyezni, hogy ezt a bért egy műszakra csak a vezető vájár kapta, a segédvájár ennek 80%-át, illetve csillés 70%-ához jutott hozzá. Természetesen még ezek a bérek sem kerültek teljes összegben kifizetésre. A munkásokat keresetükből különböző címén levont pénzbüntetéssel sújtották. Kisgyónon 1928-ban 300 munkástól 1350 pengőt vontak el. Még rosszabb volt a helyzet a móri bányánál, ahol egyéb címeken is történt bérelvonás, sőt a jogosan járó béreket sem fizették ki. Egy néhány példát említek: Szacker Ferenc s. vájár 27 műszak után keresett 88,2 Pengőt, kézhez kapott 18,5 pengőt. Izmindi István csillés 20 műszak után 46 pengőt keresett, de csak 27,9 pengőt kapott tisztán. Pánczél Lajos 27 műszakra 43,2 pengőt, a levonások után 19,15 pengőt kapott kézhez. A vállalat 400 munkását úgy fizette, hogy azok közül csak 5% esett kereseti