Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

március 28-án Varga Mihály pentelei jegyző összeírta a „Dunapentele mezővárosából részint nem tudni hová eltávozott, részint vagyon nélkül elholt egyéneknél tartozásban maradt közadói összegeket". S ebben az összeírásban a következő nevek szerepelnek: Nehéz István, Uzsorái László, Benedek József, Gózon János, Szerencsés József, Zavaros János, Murai Pál, id. Hegedős József, Botos Jánosné, Nóvák György, Lait Mátyás, Holvaith Mihály, özv. Bertalanné, Illés Ádám, Poznai Andrásné, Sándor Mihály, Németh Mártonné, Szedlák Ferenc, Kozmán Jáczó, Rostás Antal, Horváth György, Vimand György, Borovetz Józsefné, Dékány György, Harangozó János, Baumgarten árvák, Roller György, Rácz Mihályné, Maczan László, Kis Mátyás, Homoki György, Richter Sebestyén, Tóth György, Gránitz István, Szíjártó József, Kovacsóczi Márton, Berki József, Horváth György, Kiss István, Vadász Józsefné.

156 Ez az összeírás önmagában véve is bizonyíthatja azt, hogy a falu lakosságának az összetétele a XIX. század első felében tapasztalható nagy számbeli gyarapodás során megváltozott, hiszen az ebben szereplő nevek nagy részével nem találkoztunk a XVIII. századi összeírásokban és az anyakönyvekben. Ugyanakkor azonban ennek az összeírásnak az alapján az is megállapítható, hogy bár a XIX. század első felében igen nagyarányú volt az új települők megjelenése a faluban, ezeknek az új települőknek egyrésze csak igen rövid ideig tartózkodott itt. Az új települők nagyobbik része gyökeret vert a faluban, akár jobbágy telket vásárolt, akár zsellérházat épített, akár mint mesterember, vagy mesterlegény itt megtelepedve existentiát tudott biztosítani magának, akár pedig mint lakó — mert munkalehetőséget talált itt — telepedett le a faluban, szorgalmával, ha házat nem is, de egy kis darab szőlőt tudott szerezni. A lakosság számának növekedését tehát elsősorban nem a természetes szaporodás magyarázza, hanem az új — itt életlehetőséget kereső, s nyilvánvalóan találó — lakosok, családok megtelepedése. A jobbágycsaládok (háztartások) száma 1806-ban 163, 1816-ban 161, 1828-ban 159 volt, de ugyanezen idő alatt a zsellérek száma 123-ról 184-re emelkedett, s 1823-ban már 82 lakót is összeírtak a faluban, s a zsellérek és lakók számának emelkedésére utal az, hogy míg 1825-ben 375, 1846-ban már 485 adófizetőt írtak össze a faluban. Az adófizetők között a telkes jobbágyok aránya a XIX. század első felében egyre csökkent: S ha a családok számánál figyelembe vesszük az adót — adóalapjuk: jobbágytelek, ház, szőlő, mesterség, malom, haszonbérlet nem lévén — nem fizetőket, akkor a falu képe világosabban áll előttünk. S ha arra gondolunk, hogy egy faluban a földtulajdon (és annak mennyisége) jelentette a biztonságot (a megélhetést) és határozta meg mindenki helyét a falu közösségében, akkor a zsellérek és a földnélküliek számának a növekedése a XIX. század első felében igen figyelemre méltó. Ezek földet nem kaptak, nem kaphattak, vásárlási lehetőségük pedig igen korlátozott volt: a falu határát pontosan szétosztották földesúri és jobbágyi területre, a földesúri részből jobbágy vagy zsellér nem vehetett (nemesi birtokot vagy nemesi birtokból csak nemes vásárolhatott), a jobbágytelek adás1814 1825 1846 54,7% 42,4% 27,0%