Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

nos, Tóth János, Tóth András, Deák Mihály, Pacholecz Ádám, Pacholecz Mihály, Vastagh János és özvegy Takácsné). A molnárok (mesterek és segédek) nem jobbágysorban éltek, hanem a Fejér megyei német molnár céhhez tartoztak. S mivel ez a céh már 1748-ban — a megyei adó (taxa) követeléseivel kapcsolatosan — világosan látta, hogy ,,ezen mi Molnár Czéhünknek társaságához tartozó Molnárok olyaténok is sokan vadnak, kiket még nem is ismerünk, a kik is czéhünknek currentálására semmit sem hajtván, nem is compareálnak, ha megyén is közülünk valaki hozzájuk, jó szót cem adnak, annyival is inkább taxa jókat kezünkhöz nem hozzák, úgymint a Dunán, Penteléhez, Érdhez és Erchihez tartozó Molnárok", megengedték ezeknek a dunai molnároknak, így a penteleieknek is, az anyacéhtől függő leánycéh (filiále) alapítását.'"" Ennek a pentelei filiale-nak a működését azonban a fehérvári német molnár céh az 1770-es évek végén megszűntette. A pentelei molnárok és malmosgazdák 1779-ben ezzel kapcsolatban a Fejér megyei főispánhoz fordultak, írván, hogy ,,Duna-Pentelén számosan vagyunk Molnár Mesteremberek, és mind ez ideig volt közöttünk czéh Mester, a ki szüntelen, a rossz tévő mind Mester embereket mind mesterlegényeket zabolázta, ünnep napokon való őrléstől eltiltotta, és minden hozzájok illendő becsületre (őket feddvén) példássan tanította". A malmokért a malomtulajdonosok évente a földesuraknak egy-egy aranyat és egy mérő tiszta búzát fizettek, a megyének adóban (ekkor, 1779-ben) fejenként 9 forint 14 dénárt, a fehérvári anyacéhnek pedig évi egy forint taksát.

103 A pentelei molnárok — mivel számosan voltak — megpróbálták, hogy ismét külön céhet (filiale-t) alapíthassanak. Kérték a főispántól, hogy „az articlusunkat (mely nékünk megígértetett a Nemes Czéhtől) magyarul ki adatni" rendelje el. A fehérvári német molnár céh, melyhez az összes megyei —• dunai és patak-molnárok tartoztak, a fiókcéh alapítását Pentelén, Érden és Adonyban is — a főispán rendeletére újra megengedte. A pentelei (érdi és adonyi) molnárok azonban a privilégium elnyerése után megkísérelték a szakítást is az anyacéhvei, mint a fehérvári német molnár céh 1798-ban panaszolta a megyének: „szokott esztendei gyűlésre meg nem jelentek és semmi engedelmességet a privilégiumnak articulusai szerint nem akarnak engedelmeskedni, hanem magok akaratjok szerént bánnak, fölszabadítanak és beszegődtetik az inasokat, az Anya Czéhnek minden hir adás nélkül". A járási főszolgabíró, Salamon Ignác, a fehérvári molnár céh panaszát a helyszínen megvizsgálta, az engedetleneket megbüntette, s erre a pentelei molnárok is „engedelmességet fogadtak az anya-czéhnek'.

104 A lakosság száma a XVIII. század utolsó negyedében rohamosan növekedett. A növekedés — a további idetelepüléseken kívül — elsősorban a lakosság természetes szaporodásának a következménye. Az 1743—44ben — nagy tömegben — idetelepült, s a következő években, évtizedekben folyamatosan idetelepülő családok tagjainak az életkoráról az anyakönyvi bejegyzések alapján az egyes személyekre vonatkozólag tudomást szerezhetünk, de olyan összeírás, amely alapján a falu lakosságának, illetve annak túlnyomó része életkorának a vizsgálatát egy meghatározott időpontban el tudjuk végezni, csak 1771-ből maradt fenn: ez a már többször idézett 1771. évi római katolikus lakosok összeírása. Eszerint a katolikus lakosság életkor szerinti megoszlása a következő volt: 5* 67