Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Nagy Lajos: Dunapentele története 1526 – 1849

pozsonyi mérő gabonát, tavaszit is 100 pozsonyi mérőt elvetni, letakarítani, behordani, úgyszintén a többi compossessor uraknak proportionaliter és rátájuk szerint hasonló munkát megtenni" (ez körülbelül 170 holdnak felel meg). A pentelei jobbágyok kötelesek voltak a compossesoroknak — a pentelei csekély kaszálón felül — Baracson vagy Pázmándon 100 szekér boglya szénát kaszálni (csinálni), behordani és kazalba rakni, a gabonát az urasági magtárba (granariumba) eltakarítani, azt forgatni, vagy merni, s ha eladják, hajóra rakni, a pentelei magtárból a gabonát az uraság szükségére Téténybe hordani. Tartoztak a baracsi majorság körül a szükséges munkákat elvégezni, vagy más egyéb marhás- vagy gyalogrobotot, forspontozást, levélhordást teljesíteni, az uraság szántóföldjét trágyázni, a kukoricaföldet megszántani és békapálni, minden földi terményből a kilencedet és a tizedet kiadni és összehordani a „fonyást szokás szerint" elvégezni, s évente 100 tojást, 300 tyúkot, 10 ludat, másfél akó olvasztott tehénvajat, 2 borjút, 2 leölt sertést, pünkösdkor pedig 2 bárányt adni. A ház- és szőlőeladás után az eddigi szokás, illetve kötelezettség alapján kijáró tizedik pénz fizetése az új szerződés szerint is fennmaradt. A mészárszéket (az évi egy mázsa faggyúért) továbbra is a helységnek hagyták, s fenntartották a „saró és pennaticum pénz" fizetését is — a törvény szerint. S mivel tapasztalták, hogy „sok birka juhok tartása miatt a vonós és fejős marháknak eledele nincs", szabályozták, hogy az egésztelkes jobbágy 60 fejős juhnál többet nem tarthat, s szabályozták azt is, hogy a szolgajuhászok — akik sok juhot szoktak tartani — ezután, ha egésztelkes jobbágynál szolgálnak, 20 juhnál többet nem tarthatnak. Akiknek pedig semmi marhája nem volt, — a zsellérek és lakók nagyrészének — azoknak a juhtartást megtiltották.

95 Nem az urbárium, hanem ez az új szerződés szabályozta egészen 1806-ig a pentelei jobbágyság földesúri terheit, kötelességeit és jogait, annak ellenére, hogy a megye által évente megismételt vizsgálatok alkalmával arra a kérdésre, hogy „vájjon az urbárium szerint szolgálnak-e?" rendszeresen igennel válaszoltak, s ezt és hogy panaszuk nincs, a bíró és az esküdtek aláírásával írásba is adták.

96 Az 1768. évi úrbérrendezési eljárás során az úrbéri tabellában rögzítették ugyan a jobbágyoknak járó ingatlanok (külső és belső telkek, rétek) nagyságát, az úrbéres földek mennyiségét, de (nyilvánvalóan az eljárás gyorsasága következtében is) pontos felmérésre és új kiosztásra nem került sor. Az úrbéri tabella érvényesítésére, a benne meghatározott úrbéres földterület kiszabására a földesuraknak meg volt a joga, de ezzel éppenúgy nem éltek ekkor még, mint az urbárium bevezetésével. Éppen ezért a jobbágyság számának, tagolódásának, s az egyes jobbágy kategóriák birtokában lévő földterület mennyiségének megállapítására az úrbéri tabellánál sokkal alkalmasabb a Fejér megye által készített 1773. évi dicalis (adó-) összeírás,

9

' amely céljánál és jellegénél fogva egyrészt a valóságos állapot rögzítésére törekedett, másrészt pedig jóval több adatot tartalmaz, mint az úrbéri tabella, ugyanis nemcsak a jobbágyok (coloni) és a zsellérek (inquilini) neveit tartalmazza, hanem a lakókét (subinquilini) is, s nemcsak a szántó és a rétterület nagyságát, hanem a szőlőkét is, és szerepelnek ebben az összeírásban a jobbágyok állatai is (ökör, tehén, tinó, borjú, ló és sertés), s végül az egyes jobbágyháztartásokban élő felnőtt családtagok (fiúk, lányok, testvérek), cselédek és szolgálók számát is feltűntetem