Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Érszegi Géza: Dunapentele a középkorban

12 Szívesebben beszélek- nyelvi különállásról, mint szertartásbeliről, hiszen a szertartásának lényege ugyanaz volt a görög és a latin ritusú egyháznak (vö.: Timkó 50). 13 Váczy Péter: Magyarország kereszténysége a honfoglalás korában. SzIE I. 215. 14 Csóka J. Lajos: A magyarok és a kereszténység Géza fejedelem korában. SzIE I. 269. 15 Thietmár merseburgi püspök szerint Géza fejedelem Deo omnipotenti varii.3que deorum inlusionibus immolans, cum ab antistite suo ob hoc accusaretur, divitem se et hec facienda satis potentem affirmavit (Gombos 2203). 16 B alany i György: Szent István, mint a magyar keresztény egyház megalapítója és szervezője. SzIE I. 331. és Moravcsik im. 17 A veszprémvölgyi alapítólevél keltezéséről: Komjáthy im., amelyben Moravcsikkal szemben Géza fejedelem alapításának tartja a veszprémvölgyi görög apácamonostort, de nem oldja fel az oklevélből tükröződő fejlett egyházszervezeti állapot (létezik már az esztergomi érsekség) és Géza fejedelem korának kezdetlegesége közötti ellentmondást, illetve sejtetni engedi, hogy az esztergomi érsekségnek is alapítója talán Géza volt, de ennek bizonyításával adós maradt (im. 34. 7. jegyzet). 18 Moravcsik im. 19 Szent Gellért nagyobb legendája szerint az Ajtony leverésére küldött és a győzelemért Szent Györgynek monostort ígérő Csanádnak álmában megjelent egy oroszlán, felébresztette és Ajtony ellen küldte, győzelmet ígérve neki. A csatában győztes Csanád a következőket tette: Corpora vero Christianorum, qui ceciderant in prelio, tollentes duxerunt in Moroswar et sepelierunt in cimeterio sancti Iohannis Baptiste in monasterio Grecorum, quia in eadem provincia aliud monasterium illis temporibus non erat. Monachis autem ipsius loci eiusdem urbis tertia pars deserviebat, quos Chanadinus non repulit, sed in eodem statu, in quo inventi sunt, manere permisit. Quo facto Chanadinus assumens abbatem dicti monasterii cum aliquibus fratribus venit ad locum, in quo ei leo apparuerat, ubi fecit signum, quatenus votum, quod sancto Georgio voverat, adimpleret. És az oroszlánosi monostor felszentelésére összegyűjtött szerzetesek, valamint Gellért püspök Csanáddal proficiscentes venerunt in urbem Morisenam, ubi erant monachi Greci, qui divina secundum ritum et consuetudinem suam celebrabant. Episcopus autem initc consilio cum comite Chanadino eundem Grecum abbatem cum monachis suis transtulit in Orozlanos, monasterium vero ipsorum episcopo cum fratribus suis assignavit, qui eodem habitaverunt, donec monasterium beati Georgii martiris perficeretur. (SRH II. 491, 493) Vö.: Juhász, C. : Die Stifté der Tschanader Diözese im Mjttelalter. Münster, 1927, 66. Szerinte a tatárjárásig éltek itt a görögök. Moravcsik 404. A Gellért-legendák keltezésére: Horváth János: Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái. Bp, 1954, 158. 20 András király pietate valde Christianus duo monasteria construxit Tychonium et iuxta Visegrád — írja a nagyobb Gellért-legenda (SRH II. 503). A visegrádi monostor görög jellegéről III. Honorius pápa 1221-es leveléből tudunk: Rex Ungarorum illustris nobis insinuare curavit, quod abbatia de Wisegrade Vesprimensis diocesis. in qua ius obtinet patronatus, Grecos habét monachos et habuit ab antiquo. in quorum manibus abbatia ipsa adeo in spiritualibus et temporalibus est collapsa, quod nisi persone instituantur ibidem vicinis ecclesiis lingua et vita conformes, vix aut nunquam adiciet, ut resurgat, quare postulavit instanter, ut ibi monachos Latinos institui de nostra permissione liceret. V M I. 29) és Moravcsik 418. 21 IV. Istvánról Gerhohus reichenbergi prépost a következőket írja: Attamen quia rex ille novus per uxorem Grecam Greco imperátori aliisque Grecis principibus affinitate iunctus est, hoc suspicandum relinquitur, quod sicut Greci a Romanis propter avaritiam — ut dicunt — se alienaverunt, sic et Ungari se incipiunt alienare, ut magis magisque augeatur illa discessio ... (Gombos 1032). M e zey L. : Entre Byzance et Paris. Acta litteraria Academiae Scientiarum Hungaricae 13, 1971, 425. és Balics II/2 595. Az Imre-kori fejleményekre, ld. Timkó 412.