Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Hetényi István: Adatok Dunaújváros ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatainak működéséhez

A változás, illetve fejlődés kifejezésre jut abban, hogy az építési, la­káskarbantartási munkák termelési értéke az 1960. évi 12 millióról 1973­ra 56 millió forintra emelkedett. A lakbérbevételek összege ugyanebben az időszakban 6 millió 700 ezerről 35 millióra nőtt, bár ez utóbbi számba belejátszik a lakbérek emelkedése is. A kommunális szolgáltatás 4 milliós bevétele megduplázódott. Parképítés, parkfenntartás bevétele 1960-ban 4 millió 59 ezer forint volt, ez a szám 1973-ra 10 millió 350 ezer forintra emelkedett. A Dunaújvárosi Tervező Iroda elsősorban a város építményeinek tervezését végzi. Tervező és egyéb tevé­kenysége 1970-ben megközelítette a 6,3 millió forintot, ami 37 %-kal volt több, mint 5 évvel korábban. Az iroda dolgozóinak száma az 1966. évi 57-ről 1970-ben 70-re emel­kedett, a termelékenység növekedése ugyanebben az időszakban 123,8%-os volt. A termelő tevékenység középpontjában a lakások tervezése állt, első­sorban a házgyári elemek legcélszerűbb és külső megjelenésében is tetsze­tős beépítési lehetőségeinek megtervezése. A tervezés terén igen sok ne­hézséget jelentett a lösz talaj és a beépítési terület szintkülönbségei. A városban működő intézmények döntő többségét a Dunaújvárosi Tervező Iroda kollektívája tervezte. Az iroda tervezési munkájának hatékonyságát befolyásoló műszaki fejlesztési szint (a gépesítettség foka) megfelel a megyei szintű tervező­irodák átlagának. Az iroda szervezetében építész, statikus, gépész, közműves, városren­dező és árelemző csoportok működnek, melyeken belül a tervezők meny­nyiségi és minőségi összetétele az igényeknek megfelel. A tervezőiroda a szükséges tervek időben és jó minőségben történt rendelkezésre bocsátásával jelentős mértékben segítette elő a városi tanács tervszerű városfejlesztési tevékenységét. Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat dunaújvárosi telepe 1951 októberében létesült. Budapestről települt le Dunaújvárosba az Építők útján 2 háromszobás lakásba, majd ez év december végén már 4 nagy és 5 db kis nyomdagéppel működött a barakkban elhelyezett nyom­da. Kezdetben ügyviteli nyomtatványokat, kimutatásokat, a dolgozók ét­kezési jegyeit és különféle propagandaanyagot állítottak elő. Később lap­(újság-) nyomtatás, könyvkötészet és cinkográfia részlegekkel bővült a nyomda tevékenységi köre. Vállalati összevonás során a cinkográfia a Fejér megyei Nyomdaipari Vállalathoz került át, de az egyesülést követően a dunaújvárosi telephely továbbra is jelentős szerepet tölt be mind a város területén jelentkező nyomdai igények egyre magasabb szinten történő ki­elégítése, mind a kulturális népművelő tevékenység elősegítése terén.

Next

/
Thumbnails
Contents