Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)
Hetényi István: Adatok Dunaújváros ipari, kereskedelmi és szolgáltató vállalatainak működéséhez
Az első két évben a szerelőszalagok csak részben kerültek Dunaújvárosba. A következő két évben az előszerelő üzemrész, a nyomda, dobozgyártás és kikészítés az itteni üzembe került. Ezzel a termelési érték 30 millió forintra, a dolgozók száma 270-re emelkedett. Az üzemben ébresztőórákat, percjelző- és kapcsolóórákat és késleltető óraműveket állítanak elő. Az éves szinten összeszerelt 760 ezer ébresztőórából 460 ezer exportra kerül, úgyszólván kizárólag tőkés országokba. Az egykori vasműs munkásszállót hamarosan kinőtte az üzem, úgy, hogy 2 korszerű üzemcsarnokot kellett építeni, hogy az alkatrészgyártást és kikészítést megfelelő üzemi épületekben lehessen végezni. 1975 elejére a hazai óragyártás bázisa teljes egészében Dunaújvárosba került, és a tervek szerint évente 1 millió óra gyártása válik lehetővé. Emellett igényesebb, nagyobb szaktudást kivánó elektromos, illetve fotótechnikai műszerek gyártását is tervezik az itteni üzemben. A mezőgazdaság és élelmiszeripar a nehézipar jellegű Dunaújvárosban is jelentős szerepet tölt be. A felszabadulás óta eltelt időszakban a megye gazdasági növekedéséhez az ipar gyors ütemű fejlődése mellett a mezőgazdaság is számottevő mértékben járult hozzá. Fejér megye a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott átfogó mutatók alapján kialakított sorrendben országosan az ötödik helyen áll. A megye mezőgazdaságának jelentős szerepe van hazánk lakosságának ellátásában. A bruttó termelésben a növénytermesztés megelőzi az állattenyésztést, az áruforgalomban azonban az állattenyésztésből eredő részesedés jelentkezik nagyobb súllyal. Az egykori 3949 lakost számláló Dunapentele megélhetésének alapját a mezőgazdaság jelentette. Az Óváros lakosságának túlnyomó része ma már a város üzemeiben dolgozik. A családtagok által megművelt kiskertek, háztáji földek termékei azonban jelenleg is számottevőek. Azoknak a száma, akik a Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tagjai, mindössze 420 körül mozog. Ebből nyugdíjas 136. Az iparfejlesztés során a megyében is, Dunaújvárosban is viszonylag háttérbe került az élelmiszeripar. Három élelmiszeripari üzem működik a városban: a Fejér és Komárom megyei Tejipari Vállalat tejüzeme, a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat malma és tanácsi vállalatként a Dunaújvárosi Sütőipari Vállalat. Dunaújvárosban 1961-től működik tejüzem, amely ezt megelőzően Perkáta községben üzemelt. A felvásárolt tej mennyisége 1961-ben 10 és fél millió liter volt, 1973-ban 16 és fél millió liter. Az említett időszakban mind az üzem termelési értéke, mind a termelés volumene erőteljes emelkedést mutatott. Az üzem 1961-ben 4 millió 200 ezer liter, 1973-ban 7 millió 800 ezer liter tejet dolgozott fel. A tejszín