Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Érszegi Géza: Dunapentele a középkorban

kezdeményezője volt a beginizmusnak, megint mások a beginák nevét a legszegényebb középkori rétegek viseletéről, a nyers, fehérítetlen gyapjú színéről veszik, ugyanis ilyen ruhákban jártak a beginák, de a bencésekből kivált szigorúbb monasztikus rend, a ciszterci (vö.: szürkebarát), a premontrei és a kolduló domonkos rend is. Valószínűleg nem eredeztethető az albigens eretnekek nevéből sem, bármennyire is közel állottak ehhez az eretnekséghez olykor a beginák. Talán nem tévedünk, ha nevük eredetét a kezdeményező pap, Lambert li Bége és a nyersgyapjú színű ruházatuk nevének valamiféle összeolvadásában látjuk. Eredetüket tevékenységük oldaláról vizsgálva sem vagyunk könnyű helyzetben. A család nélkül élő (özvegy vagy férjhez menni nem tudó) nők a középkorban szükségszerűen az egyház, azon belül is a női monostorok védelme alá húzódtak. A női monostorok nem adhattak kellő lelki vezetést az odahúzódó nőknek, ezért nem lehet csodálni, ha kellő vezetés híján befogadói lettek a különböző eretnekségeknek. Különösen könnyen talált utat hozzájuk, akik többnyire szükségből, ám szubjektíve egyénenként mélyen átélt tiszta, önmegtartóztató életet éltek, a keleti kathar (= tiszta) eretnekség tanai. Sem ezeknek a veszélyes eretnek fészkeknek a kárpótlás nélküli szétszórása, sem azoknak együtt tartása nem volt célszerű, ezért férfi szerzetesek vették át ezeknek, a magukra maradt nőknek, vallásos beginaközösségeknek az irányítását. Először a Szent Ágoston regulája szerint élő kanonokok rendje, a premontreiek veszik maguk mellé az ilyen közösségeket. Saját monostoraik mellé telepítik a beginákat; azok pedig megmaradnak világiaknak, fogadalmat nem tesznek, hanem intenzív lelki élettel és napi munkával készültek a túlvilági életre. Közülük sokan lettek fogadalmas apácákká. Ám nagy részüket nem tudták az egyre zártabban élő premontreiek kellő lelki vezetés alatt tartani. Ezért az eddig visszahúzódó bencés eredetű ciszterciták veszik át gondozásukat. A ciszterciták saját rendi követelményeiket állították a beginák elé. Szigorú szerzetesi életet kívántak tőlük egy-egy cisztercita pap vezetésével hol egy házban, hol egy egész házcsoportban. A világi élethez jobban kötődő beginákat a kolostorba szorított élet nem elégítette ki, ezért az egyház arculatát megújító, a szerzetesrendek színskáláját gyarapító koldulórendekhez, eleinte a domonkosokhoz, később a ferencesekhez csatlakoztak. E két rendhez kötődve a 13. században nem áll meg az a folyamat, amely a beginák világi közösségéből fél szerzetesi, majd szerzetesi közösséget formált. Az 131 l-es vienne-i zsinat írja elő véglegesen a begináknak a kolostori életformát.

51 A nyugati beginaközösségek imént ábrázolt fejlődése Magyarországon is érvényes. A veszprémi völgyben cisztercitákká lett apácák mellett 1240ben Bertalan veszprémi püspök kolostort alapított a Szent Ágoston regulája szerint élő apácáknak, és őket a domonkosok felügyelete alá helyezte. Ha nem tűnt volna fel az, hogy az apácák a legáltalánosabb rendi regula, az ágostoni regula szerint éltek, ráadásul egy kolduló rend, a domonkosok irányítása alatt, akkor mindenképpen szembeszökőnek keli lennie a zárda patrociniumának megválasztása. A beginák kötődése Alexandriai Szent Katalinhoz természetes akkor, ha tudjuk, hogy a tisztaság erényét túlzásba hajtó kathar (= tiszta) eretnek tanok milyen nagy szerepet játszottak az életükben. Egyrészt a tiszta