Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Farkas Gábor: Dunapentele története a kapitalizmus korában 1850 – 1950

a napszámosok gyermekei el-elmaradoztak. 1941-ben sokan cipőhiány miatt nem tudtak iskolába járni. Az igazgató-tanító november 8-án soronkívüli cipőutalványokat igényelt nekik, de nem kapták meg őket. Szerinte a „napszámos gyermekeknek most van szüksége a cipőre, mert márciustól már mezítláb is eljárhatnak az iskolába." A szülőknek ugyanis most van pénzük cipővásárlásra, mert a kukoricaszedés bérét a gazdák kifizették nekik. Később, márciusban már hiába kapnának utalványt, mert akkor már nincs a napszámosoknak pénze, és a jó idő beálltával nem veszik meg a cipőt a gyermekeknek.

192 1942. február l-ig többeket közülük mégis iskolalátogatásra tudtak szorítani, de így is akadtak néhányan, akik szociális helyzetük miatt egyetlen napot sem voltak iskolában. Amikor a hatóság kiderítette a mulasztás okát, döbbenetes tényként állapította meg, hogy a 10-12 éves gyermekek házicselédnek álltak, illetve gazdag parasztoknál, alkalmazottaknál, nagybirtokosoknál szolgálnak.

193 A konzervatív gondolkodású képviselőtestület a harmincas évek közepétől kezdett változni. Sikerült visszaszorítani a maradisághoz vonzódó, az állandóságot mindenáron védelmezni akaró csoportot, amely lényegében a múlt század közepe óta uralja a községi irányító szervet. Igaz, ez a változás a modern jobboldaliság felé tendált, s a községi „reformerek" az ellenforradalmi szellem „megújításáért" szálltak síkra. Több új, eddig nem létező bizottság munkálkodott a képviselőtestületben; — közegészségügyi, kulturális, szépészeti, számvizsgáló stb. — melynek tagjai a község társadalmi, gazdasági és kulturális fellendítése érdekében hirdettek programot.

194 Egyszerre szűknek bizonyult az a politikai keret, amelyben a község társadalma a tőkés korszak egészén át élt; maradinak tartottak számos, korábban igen élénken funkcionáló egyesületet, intézményt is. Így az ellenforradalmi vezetés alatt álló egyesületek egy része a harmincas évek közepén válságos helyzetbe került. Érdektelenség, kiábrándultság lépett fel a kulturális, a jótékony célú, de még a gazdasági jellegű egyesületekben is. 1936 nyarán a községi vezetők az ifjúsági önképzőkör, a katolikus kör és a katolikus legényegylet lassú elhalásáról jelentenek feletteseiknek. Ügy gondolják, hogy a három egyesületből egy kulturális szervezetet lehetne létrehozni.

195 Igaz, hogy a kötelező leventeintézmény a dunapentelei ifjúság szabad idejét jórészt le is kötötte. A levente foglalkozások nem örvendtek népszerűségnek a községben. A gazdák —, módosabbak és szegényebbek egyaránt — a munkaerő kiesésével érveltek és feleslegesnek vélték az ifjak katonai jellegű képzését. Ez a felfogás még a képviselőtestületi üléseken is hangot kapott, de Szávits Miklós nagybirtokos hamarosan „rendre intette" a renitenskedőket. Kijelentette, hogy a leventeintézmény az ellenséges külföld szemében szálka, és nem szabad megengedni, hogy hazai berkekben hasonló nézetek lépjenek fel. Amikor a képviselőtestület egyes tagjai felvetik, hogy a leventezenekar fenntartására nincs anyagi fedezet, ezért azt fel kell oszlatni, Szávits Miklós azt politikai szempontból sem tartotta aktuálisnak.

196 A Katolikus Legényegyletet még 1926. február 21-én Mészáros István apátplébános újjászervezte. Tagjai 18-28 év közötti földműves és iparos ifjak voltak. Számuk ekkor 86 fő, akiknek 85%-a földműves.

197 A Polgári Lövész Egyesület csak 35 taggal működött kezdetben. Ez a húszas évek elején politikai célzattal létrehozott csoportosulás volt, ahol a nagy-