Fejér Megyei Történeti Évkönyv 9. (Székesfehérvár, 1975)

Farkas Gábor: Dunapentele története a kapitalizmus korában 1850 – 1950

Ez a szektamozgalom mintegy előzményül szolgált a kilencvenes években kirobbant agrárszocialista mozgalmaknak. A népi elégedetlenség a szekták fojtogató ideológiai köréből kilépett és az aktív cselekvés útját választva szegült szembe a nagybirtokosokkal, s azok képviselőivel. De a szektamozgalom mégis kinevelt egy maroknyi csoportot, amelynek tagjai az agrárproletár követelésnek hangot adtak. A 19. sz. második felében általános szokásként élt a 12. részért való aratás, amely a ledolgozás egyéb terheivel (pl. háromnapi ingyen kézimunka követelése az aratóktól, azután takarmány takarítás, cséplés az érvényben lévő napszámbéreknél jóval előnytelenebb feltételekkel) párosult. A pentelei agrárproletárság nagy száma a nagybirtokosoknak lehetővé tette, hogy az aratórészt a részmunkások számára ilyen előnytelenül állapítsák meg, és ne is engedjenek belőle. Ha a munkások között emiatt elégedetlenség lépett fel, a gazdaságok azonnal elbocsátották a munkásokat és helyettük másokat tudtak felvenni. Féken tartották az agrárproletárokat más úton is Pentelén. A nagybirtokosok megegyeztek a helybeli kereskedőkkel, hogy az agrárproletároknak csak abban az esetben adjanak hitelbe árut, ha azok aláírt és érvényes munkaszerződést tudnak felmutatni. Ez pedig mindennél nyomósabb kényszer volt. A pentelei agrárproletárok egy része a kereskedőktől hitelbe vásárolt, amelyet az aratás, illetve az őszi munkák befejeztével, a bérek kifizetése után törleszthetett le. 1896-ban az agrárszocialista mozgalmak a dunántúli megyékben is jelentkeztek. A hatóságok közbelépésére a 12. részt a nagybirtokosok 11. és 10. részre mérsékelték. Dunapentelén 1897-ben már 10. részért arattak az agrárproletárok, de ugyanez volt a helyzet a környék nagy uradalmaiban; Rácalmáson, Előszálláson is. Csupán Baracson kaptak 11. részért aratást a falu szegényei. Az adonyi főszolgabíró szerint, ha a baracsiak tudomására hozzák a szomszédos uradalmakban bevezetett kedvezőbb gazdasági szerződéseket, azok ismét be fogják szüntetni az aratást. Pedig nem volt különösebb előnye a pentelei aratóknak sem, mert a ledolgozásuk újabb változatát, az úgynevezett ló járást vezették be. A lójárás olyan munkafajtát jelentett, amely során az aratást elvállalóknak 16 napig a növényápolási munkáknál segédkezni kellett, amelyet lófogattal végeztek. A nagybirtokos a lójárás fejében 500—100 négyszögöles kukoricaföldet juttatott az aratóknak. Ennek jövedelme azonban nem volt arányban a ló járások során teljesített napszámok értékével. Persze a szomszédos baracsi aratók is kaptak némi juttatást a 11. rész mellett. A szerződés értelmében a részgabona szalmáját, polyváját kapták meg, és az aratás idején élelmezték őket. Az aratók azt is elmondották, hogy a nagybirtokosok megígérték a munka befejezése utáni áldomást, melyet pénzben, aratópáronként 70 krajcárral kifizettek nekik.'

0 A baracsi nagybirtokosok sok pentelei agrárproletárt foglalkoztattak, hisz a gyér lakosságú falu nem rendelkezett a kívánt munkaerővel. 1897ben a dunapentelei aratók vezetik azt a sztrájkot, amelyre a hatóság a kedvezőtlen bérezés miatt egyébként számított. Debreceni András, Fekete András, Tomka István pentelei lakosok Felső-Baracson voltak aratók, de csak a 10. részért voltak hajlandók aratni. Ezért a felső-baracsi aratók élén a szomszédos Bruck-pusztára vonultak, hogy a környező gazdaságok munkásait megnyerjék közös ügyüknek. Tomkáék itt azt a hírt terjesztették, hogy a baracsi úton nagy tömeg közeleg, botokkal felfegyverkezve. A tömeg vezérei azt követelik, hogy egységesen 10. részért arassanak Bara-